Ozzy Osbourne fekete esővel tér vissza

Tűnhetett az Osbournes sorozatban bármilyen rozogának is, Ozzy Osbourne újra megmutatta, hogy azért tud ő még, ha odateszi magát. Minden valószínűség szerint globális sztár lesz új albumával a Maroon 5, elpusztíthatatlan az Erasure, mégsem lesz rockbanda a Braveryből, és az év egyik kritikai kedvencét készítette el a National. Lemezajánló.

Erasure: Light At The End Of The World

Várakozások: Bár legszebb éveit már régen maga mögött hagyta, az Erasure dicséretesen gyártja a lemezeket szorgalmasan, pedig Andy Bell és Vince Clarke nyugodtan hátradőlhettek volna már egy évtizede, és élhettek volna a régi dicsőségükből. Mert hogy voltak idők, amikor az Erasure lemezei automatikusan a brit lista élén kezdtek, és mindről született több sláger is: Love To Hate You, Sometimes, Oh L'amour és még hosszan lehetne sorolni őket. Az együttes hangzása húsz év alatt sem sokat változott: maradt a mindent legyőző szintipop, valahol félúton belőve a szentimentális giccs és az intelligens, szövegcentrikus pop közé, és persze mindig egy jó adag öniróniával. Bár az utóbbi időben a duó több kitérőt is tett (volt egy feldolgozáslemez, tavaly pedig régi sikereit dolgozta fel country stílusban), afelől nem hagyott kétséget, hogy a soron következő stúdióalbumon ismét a jól ismert Erasure-t hallhatjuk majd.

Eredmény: Azt már régóta tudjuk, hogy csinálhat az Erasure bármit, írhat jó dalokat és elgondolkodtató szövegeket, a világ sosem fogja igazán komolyan venni. Pedig ha másért nem, azért feltétlenül lehetne tisztelni Bellt és Clarke-ot, hogy húsz végigdolgozott év után is a saját műfajukban hibátlan albummal jelentkeznek. A nyitó Sunday Girl-ről mondta Vince Clarke, hogy el tudná képzelni a Kinks vezérét, Ray Daviest is, ahogy elénekli, és valóban, több olyan dal is van a lemezen, amely megáll a saját lábán, és működne úgy is, hogy teljesen megtisztítanák a szintipop elemektől. Akárcsak a Pet Shop Boys tavalyi lemeze, az Erasure idei albuma is mutatja, hogy bár a hasonló szinti-duókat rendszerint azonosítják a nyolcvanas évekkel, mindkét említett együttes túlélte az évtizedet, mint ahogy a következőt is, és most, 2007-ben sem hangzik irrelevánsnak vagy idejétmúltnak.

Kiknek ajánlható: A keményvonalas Erasure-rajongók mellett azoknak a régi szimpatizánsoknak is, akik az elmúlt 15 évben szem elől tévesztették az együttest.

Olyan, mint: Az örökifjú Erasure 2007-ben.

(IB)