Queens Of The White Strokes - Tíz érv a mai rockzene mellett

Nagyon sokszor hallottuk már, hogy az utóbbi öt vagy tíz (húsz, harminc...) évben már semmi értékes nem született a rockzenében, mindenki csak az elődöket nyúlja, és különben is üzlet az egész. Na és? A rock köszöni szépen, megvan, sőt, idén minden eddiginél nagyobb sikk fesztiválokra járni - de kik miatt? Tíz együttes, amely nemcsak az iPod generáció számára lehet vonzó, és amely már csak nálunk számít "alternatívnak".

2006 - Muse

A Muse pályája sokáig nem úgy nézett ki, hogy bekerülhet egy ilyen összeállításba. Ugyan kétségtelen volt a tagok tehetsége, mégis olyan bántóan kihallatszott Thom Yorke a frontember Matt Bellamy énekéből, hogy eleinte nem lehetett másnak tekinteni a Muse-t, mint egy zavarodott kamaszokból álló Radiohead tribute zenekart.

Harmadik lemezével, az Absolution-nel aztán a Muse végre megtalálta a saját hangját: progresszív rock, metál és Wagnert idézően monumentális klasszikus zenei elemekkel dúsították az addigi, kicsit sablonos alternatív rockzenéjüket. És miközben a közönség egy nagy részét még továbbra is idegesítették Bellamy teátrális, kicsit hisztis manírjai, egy másik, jelentős hányad számára a Muse lett A zenekar, a surranópályán beelőzve a többi vetélytársat.

Az Absolution utáni időszak nonstop turnézása is meghozta az eredményét, így mire tavaly megjelent a Black Holes and Revelations, addigra már a Muse túlzás nélkül a világ egyik legnépszerűbb jelenlegi együttese lett. Az új lemez pedig újabb jele volt a Muse nagykorúságának: sikerrel emelték be zenéjükbe a diszkót és a space rockot, és egy zabolátlanul őrült és eklektikus anyaggal sikerült újabb híveket szerezniük.

Bellamy világvége-hangulatú szövegeivel már korábban is úgy tűnt, hogy elkapta a korszellemet, most pedig végképp egyértelmű, hogy a 21. századi fiatalok valódi félelmeit és szorongásait sikerült megfogalmaznia, ugyanakkor a Muse az új lemezen bebizonyította azt is, hogy igenis van humora, amit korábban hiába kértek számon a zenekaron a kritikusok. Jó, attól nem kell félni, hogy Bellamy átlép mondjuk a Madnessbe, de legalább a Knights Of Cydonia-hoz hasonló számok felvillantották, hogy mi mindenre lehetne még képes ez a zenekar, ha egy kicsit még kevésbé venné komolyan magát.