Britney a robotpilótára bízta új lemezét

Csodák csodájára Britney Spears az eseménydús mindennapjai mellett is tudott fordítani elegendő időt egy új nagylemez elkészítéséhez, mely négy év után az első ilyen. Az albumon dolgozó producercsapat pedig megoldotta, hogy az énekesnőnek a lehető legkevesebb időt kelljen a stúdióban töltenie, az eredmény egy már-már robotikus hangzású dance poplemez. Visszatért az Eagles is, ám nem négy, hanem huszonnyolc év után, de a fonalat könnyedén felvették, míg a Backstreet Boys kitart új irányvonala, az érett, felnőtt popzene mellett. Lemezajánló.

Backstreet Boys: Unbreakable

Várakozások: A kilencvenes évek emblematikus fiúcsapata az ezredfordulóra elveszítette lendületét, ami egyebek mellett demográfiai okokkal is magyarázható (rajongótáborának nagy része ugyanis addigra már kinőtt a tinikorból), no meg azzal is, hogy a Black & Blue című, 2000-es lemez már kevesebb vizet zavart a listákon, mint az előző albumok. A csapat rosszfiúja, AJ MacLean elvonóra ment, a többiek pedig bejelentették, hogy bizonytalan ideig szüneteltetik a közös munkát. 2005-ig tartott ez a szünet, ekkor tért vissza az együttes a Never Gone című albummal, melyen a fiúk egyértelműen egy évtizeddel megemelték a célközönség átlagéletkorát, és felnőtt rádiókba való érzelmes szoftpoppal próbálták megtartani húszas éveiket taposó rajongóikat, ám az eladási adatok már korántsem idézték a kilencvenes évek csúcskorszakáét - legalábbis a vezető angolszász piacokon nem, viszont Európa egyes országaiban, Ázsiában és Dél-Amerikában a jelek szerint továbbra is töretlen a Backstreet Boys népszerűsége. Azóta annyi történt, hogy tavaly nyáron Kevin Richardson kilépett az együttesből, a helyére nem is érkezett senki, a Backstreet Boys négyfős tagsággal folytatja tovább.

Eredmény: Az Unbreakable ugyanazt a receptet követi, mint a Long Gone, tehát zömmel zongorás alapra épülő balladák, de van azért a hőskorszakot idéző dance pop is, bár csak módjával. A Backstreet Boys mára egyértelműen a melankolikus, szívfájdító, félig R&B, félig hagyományos szoftrock alapú dalok mellett kötelezte el magát, melyek többsége nem túl emlékezetes, de az együttes közönsége erről vélhetően másként vélekedik. Vannak azért kivételek is, így például az Any Other Way a Backstreet Boys válasza a Bravery vagy a Killers new wave-nosztalgiájára, míg a grandiózus Unsuspecting Sunday Afternoon hangszerelését és dallamvezetését tekintve egyértelműen a Let It Be-korabeli Beatlesre hajaz (vagy legalábbis szeretne). A kvartett immár tisztában van vele, hogy túl sok új rajongót már nem tudnak szerezni, de ha mégis, azokat jobbára harminc fölött, és mivel már nem nyomja őket a nagy elvárások terhe, saját bevallásuk szerint már azt csinálják, amit tényleg szeretnek, és ez a különbség talán hallatszik is a gyengécske Never Gone-hoz képest.

Kiknek ajánlható: A kitartó rajongók mellett a kellemes rádiópop harmincas rabjai is horogra akadhatnak.

Olyan, mint: Egy felnőtt fiúcsapat, a produceri székben Elton Johnnal.

(IB)