"Küldjétek vissza őket oda, ahonnét jöttek!" - rasszizmussal vádolt rocksztárok

Kevés olyan kényes téma létezik manapság, mint a rasszizmus. Ha valaki akár csak gyanúba is keveredik, már nehezen magyarázza ki magát, legyen az politikus, sportoló vagy rockzenész. Cikkünkben az utóbbiakra fókuszálunk, miután a napokban az egyik legnépszerűbb brit énekes esetében ismét kiújult a vita: vajon rasszista-e vagy sem. A műfaj legnagyobbjai közül is rásütötték már néhányra a vádat. Hogy jogos felháborodásról volt-e szó, vagy csak túlzásba vitt politikai korrektségről, esetleg félreértésről vagy viccről, az utólag általában már mindegy. Egyebek között besétált a csapdába a Beatles, Axl Rose vagy Eric Clapton is. (Nem keverendő össze a téma a nácizmussal való rokonszenvezéssel vádolt rockzenészekkel, velük itt foglalkozunk.)

Beatles

A végét járó Beatles a Let It Be lemez idején újra megpróbált visszatérni a korábbi módszerhez, és "rendes zenekarként" dzsemmelgettek a stúdióban. Egy ilyenből nőtt ki 1969 telén a Get Back, mely egy hosszabb folyamat végén nyerte el a ma is ismert formáját, ám a szalagok megőrizték a dal teljes evolúcióját, és így a kalózfelvételeken a nagyvilág is meghallhatta, hogy a Get Back egy korábbi állapotában egészen más szöveggel íródott.

A Get Back korai verziója: No Pakistanis

Paul McCartney ugyanis kifigurázva a Clapton kapcsán már emlegetett Enoch Powell híres beszédét, pakisztániakról és bevándorlókról énekelt a korábbi verziókban: "Nem bírjuk a pakisztániakat, elveszik a munkánkat, menjetek vissza, ahová tartoztok!" Persze aki hallotta ezt a felvételt, annak számára nehezen lehet vitás, hogy itt stúdióbeli marháskodásról van szó, mégis, mindez biztosította, hogy a Beatles sem maradjon rasszista-ügy nélkül.

Lynyrd Skynyrd

Amerikában a tipikus, déli állambeli polgárt sokak szemében még most is az idegengyűlölő és ultrakonzervatív "redneck" testesíti meg. Az öntudatosan déli Lynyrd Skynyrd nem csoda, hogy ebbe a kategóriába esett, főleg, hogy a zenekar a bluesos déli rock zászlóshajójává vált a hetvenes évek közepén, köszönhetően főképp a Sweet Home Alabama című slágernek. Ez a lokálpatrióta dal válasz volt Neil Young Alabama és a Southern Man című számaira, melyekben a déli államok politikáját és társadalmi berendezkedését támadta.

Lynyrd Skynyrd - Sweet Home Alabama, ezúttal Hamburgban

A Sweet Home Alabama elsősorban azért keverte rasszizmus gyanújába a szerző Ronnie Van Zant-et, mert többször is emlegeti Alabama állam akkori kormányzóját. Ezt a tisztet a hetvenes években George Wallace töltötte be, aki híresen támogatta a szegregációt, és még elnöknek is jelöltette magát. Ugyanakkor a dalszövegről nem lehet elmondani, hogy feltétlenül elismerően szólna a kormányzóról, sőt, a nevének elhangzása után némi fújolás is hallatszik a számban, mellyel azonban sokak szerint csak a Wallace ellen tüntetőket gúnyolják. Mások szerint az is a Lynyrd Skynyrd ellen szólt, hogy többször is felléptek a fajgyűlölő déli politikával társított konföderációs déli zászlóval a háttérben. Mindenesetre az 1977-ben repülőszerencsétlenségben meghalt Van Zant később a demokrata Jimmy Carter támogatójaként lett ismert, ő pedig pont Wallace ellentéte volt. Itt próbáljon valaki igazságot tenni.

The Cure

A Cure rögtön első kislemezével bekerült a rasszizmussal vádolt rockzenészek táborába, ami csak a dal címét nézve lehet érthető (Killing an Arab - Megölni egy arabot), a szöveg teljesen egyértelműen Albert Camus egzisztencialista kulcsregényére, a Közöny-re utal. A regény főhőse, Meursault ugyanis öt lövéssel öl meg egy arab férfit a tengerparton, ám a gyilkosságnak ugyanakkora rasszista indítéka van, mint a Cure dalának: semennyi.

The Cure: Killing An Arab, Párizs, 1979

Ettől függetlenül Robert Smith többször is magyarázkodni volt kénytelen a dal címe miatt (amely jó tíz évvel a megjelenése után az Öböl-háború idején kapott mögöttes tartalmat), és azóta vagy Kissing an Arab (Megcsókolni egy arabot), vagy Killing Another (Megölni valaki mást) szöveggel játsszák a dalt élőben. Sőt, 1987-ben, Amerikában, amikor egy válogatásalbumra felkerült a dal, a lemezborítókra a következő szövegű matricát ragasztották: "A Killing an Arab című dal egyáltalán nem tartalmaz rasszista felhangokat. Ez a dal pont, hogy ellene van mindennemű előítéletnek és a hozzá kapcsolódó erőszaknak. A Cure elítéli, hogy egyesek ezzel arabellenes érzelmeket próbálnak szítani."

Madness

1979-ben a brit fiatalokat hamar meghódította a jamaicai eredetű ska zene helyi verziója. A 2Tone lemezkiadó köré csoportosuló fiatal zenekarok közül a Specials, a Beat vagy a Selecter hamar népszerűvé váltak, tagjaik között fehér és fekete zenészek egyaránt akadtak. Mind közül azonban az a Madness vált a legsikeresebbé, amely csak fehér tagokkal rendelkezett, és akik közül többen is skinhead körökből érkeztek. Persze a skinhead nem feltétlenül jelentett egyet a szélsőjobboldallal, sőt - ettől függetlenül az együttes rajongótáborában tényleg nagy számban képviseltették magukat a National Front szimpatizánsai is, és egyre több botrányt okoztak.

Skinheadek kergetnek Madness-tagokat - igaz, csak filmen

Még nagyobb bajt jelentett, hogy miattuk maga a zenekar is gyanúba keveredett, noha aki akárcsak egyetlen Madness videoklipet látott, az sejthette, hogy a zenekar mindenről szól, csak az erőszakról nem. Miután azonban egyre több volt a verekedés és a rasszista indíttatású balhé a Madness koncertjein, az együttes elhatárolódott rajongóbázisa eme részétől. Sőt, válaszul a rocksajtó vádjaira, feldolgozta a legendás reggae zenész, Peter Tosh Don't Quote Me On That című számát is. Egyébként a Madness tagjai is sok fekete zenésszel dolgoztak együtt, sőt, részt vettek egy jótékony célú kislemez készítésében is az etiópiai éhezők számára.

The Stranglers

A Stranglers a brit punk igazi kívülállója volt: a tagok idősebbek voltak, mint a punkzenészek többsége, ráadásul komplexebb zenét is játszottak, melyben fontos szerepet játszott az orgona is. Ugyanakkor a Fojtogatók félelmetesebb hírrel rendelkeztek, mint bármelyik punkzenekar tagjai: rendszeresen keveredtek botrányokba, újságírókat vertek meg, és szövegeik miatt a feministák legnagyobb ellenségei lettek.

The Stranglers - I Feel Like A Wog

De kijutott nekik a rasszizmus vádjából is, elsősorban az I Feel Like A Wog című számnak köszönhetően. A "wog" ugyanis angolul körülbelül "mocskos betolakodót" jelent, melyet valamennyi más rasszból származó bevándorlóra szokás használni, nem éppen dicsérő jelleggel természetesen. Ebben a dalban viszont Hugh Cornwell a nagyvárosi elidegenedést festi alá ezzel a kétségkívül szokatlan hasonlattal: "Betolakodónak érzem magam, úgy néznek rám az emberek, pedig ugyanitt születtem, ahol ti", és még arra is megkéri a hallgatót, nehogy vele pucoltassa ki a cipőjét. Miután azonban a Stranglers szövegeiben minden társadalmi problémához éppen elég könyörtelenül nyúlt hozzá, a vádak hamarosan elültek, hiszen az együttes mindig talált rá módot, hogy valamiért felháborítsa húzásaival a médiát.

Inkei Bence