Korábban megírtuk, hogy elárverezik David Rockefeller magángyűjteményét, és a bevételből az örökösök kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat támogatnak majd. Komoly dolog, hogy már az árverés első napján, május 8-án
megdőlt a legdrágábban elárverezett magánygyűjtemény világrekordja.
David Rockefeller amerikai milliárdos hagyatéka eddig 648,4 millió dolláros (172 milliárd forintos) bevételt hozott. A korábbi csúcsot Yves Saint Laurent francia divatfejedelem hagyatéka tartotta, 2009-es párizsi aukcióján 484 millió dolláros eredmény született.
A Rockefeller-aukció első napján 44 festményt árvereztek el,
főleg a 19. és a 20. században készült műveket. A legnagyobb érdeklődés Pablo Picasso Fillette a la corbeille fleurie (Lány virágkosárral) című portréját övezte. Csak ezért a festményért 115 millió dollárt fizetett a nyertes licitáló.
A Christie's aukciósház előzetes, a portréra vonakozó becslései nem haladták meg a 100 millió dollárt. A festményen a párizsi Montmartre virágárusa, Linda aktja látható egy kosár vörös rózsával. A spanyol festő 1905-ben alkotta a képet, egy évvel azután, hogy Párizsba költözött. Rockefeller előtt Gertrude Stein író és műgyűjtő tulajdonában volt, ő közvetlenül Picassótól vásárolta.
Több festmény eladási ára döntött rekordot kedden.
a Nymphéas en fleur (Virágzó vízililiomok) 84,7 millió dollárral Claude Monet legdrágább képe lett, az Odalisque couchée aux magnolias (Fekvő odaliszk magnóliával) 80,8 millió dollárral Henri Matisse, a La vague (A hullám) 35,2 millió dollárral Paul Gaugin, a Tigre jouant avec une tortue (Teknőssel játszó tigris) 9,9 millió dollárral Eugene Delacroix legmagasabb áron elárverezett alkotása lett.
A legendás olajmágnás Rockefeller 2017-ben 101 éves halt meg, végakarata szerint
a bevétellel különböző jótékonysági szervezeteket támogatnak.
A Christie's New York-i Rockefeller-árverése csütörtökig, az online licit pedig péntekig tart.