Újra van remény az ex-neotonosnak
![A volt Neoton-tag, Pál Éva könnyezve mesélte el, hogyan jutott háza elárverezéséig](https://cdn.origo.hu/2023/12/YBi6vjl0wb31i4VqlTjd6HGnmEDBy2i9eyWfD3Hwn3g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0ZGQyZWE2MDhjNjRkYTE4OTNiYmU5NTg1Yjk3Mjlk.webp)
Korábban megírtuk, hogy a Neoton Família egykori énekesnőjének, Pál Évának nagy szüksége van a pénzre, még a házát is elárverezhetik. Az egyik régi ismerősének köszönhetően munkát kapott egy közértben,
fia pedig a napokban le tudott ülni tárgyalni a bankkal is,
öt nappal azelőtt, hogy el kellene hagynia otthonát – írta a Bors. Úgy tűnik, hogy megoldódhatnak a problémái.
„Nagyon el voltam keseredve, úgy éreztem, mindent elveszítek, nem lesz fedél a fejünk felett,
de most nagyon reménykedem, hogy minden jóra fordulhat.
A bank meghallgatta a fiamat, ezek után összeül egy bizottság, és két nap múlva születik döntés” – mondta Pál Éva. Azt is hozzátette, hogy fiával közösen már biztosan tudnák fizetni a havi törlesztőt. „A hitel egyébként
Tamás nevén van, neki állandó munkája van a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cégénél.
Most már én is dolgozom, megkapom a minimálbért, úgyhogy ketten együtt biztonsággal tudnánk fizetni havi 100-120 ezer forintot. Remélem, ez elegendő lesz, és számít valamit a banknak, hogy már mindketten dolgozunk”.