Latinovits Zoltán, a színészkirály története

Latinovits Zoltán halála után legendává lett. Színészkirálynak kezdték nevezni azok is, akik életében nem szerették. Nem is elsősorban karizmatikus színházi és filmes megmutatkozásai miatt fogadták el szakmájában a róla terjedő fogalmat, hanem mert olyan helyzetekben is ragaszkodott az igazsághoz – olykor persze a saját igazához –, amelyekben a többség jobbnak látta hallgatni. Bátorságát az sem kisebbíti, hogy nehéz természetű embernek mutatkozott: betegségtől is gyötörve gyakran sértve tette helyre azt is, aki nem szolgált rá a bántásra. Latinovits annak kapcsán is a Kádár-világ kisebbségéhez tartozott, hogy tévedéseiért kötelességszerűnek érezte a bocsánatkérést. Értékrendjében személyiségének minden különössége mellett tökéletes rend volt. Másféle korszakban talán másféle sors jut neki.

Kímélje magát!

Fegyelmije végén Latinovits Zoltán írásbeli megrovást kap, és három hónapra eltiltják minden külső munkától. Fizetése ekkor 2700 forint.
A színész pár héttel a procedúra után fogalmazza meg egy feljegyzésében:

Nem szabad semmit megszokni. Semmit nem lehet gépiesen csinálni, ami művészet, ami szerelem – ami »nagy« élet. Sok pénz kellene. Sok lehetőség. (...) Reménytelennek látom a színház helyzetét, ha nem jöhet létre »együttes«. Vágyam, hogy egy ilyen együttest megfelelő munkatársakkal vezethessek, legalábbis egyik vezetője legyek.

Alapgondolatok majdani Ködszurkáló című szakmai összegzéséhez,

amely részleteiben az Új Írás-ban, majd bővítve kötetben is megjelenik.
Az Amerikai Elektrá-t követően Latinovits Zoltánnak még két bemutatója van '64 tavaszán. A színházától kapott pár hónapos szilencium lejárta után két tévéjátékban is játszik.
Júliusban pozsonyi vendégjátékra készül a Víg társulatával, de a vonaton rosszul lesz. Infarktusával a pozsonyi kórház intenzív osztályán kezelik, majd a balatonfüredi szívkórházban ápolják.

Debrőczi professzor azzal bocsátja el: kímélje magát, csak 1965 őszén kezdjen újra dolgozni.

Nem kíméli magát, Jászai-díjat kap, elbocsátják

Latinovits Zoltán már 1964 őszén színpadon van. Nem sokkal később késések miatt vitázik a színház igazgatójával. Azt írja Várkonyinak:

Ön perceket kér számon rajtam, amikor én az életemet veszélyeztetem.

Mindeközben egykori mérnök szakos barátaival – mint színházi tanácsadó –

részt vesz az új Nemzeti Színházra kiírt tervpályázaton.

Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Sikeres pályaművüket a Film, Színház, Muzsika is bemutatja a nagyközönségnek. (Az új Nemzeti Színház gondolata évtizedekig talonba kerül.)
1965 tavaszán három új bemutatója van. A legemlékezetesebb a Horvai István rendezte Közjáték Vichyben, amelyben Latinovits Zoltán együtt játszik Benkő Gyulával, Pethes Sándorral, Várkonyi Zoltánnal, Darvas Ivánnal s az ifjú Kern Andrással.
Nyáron Kazimir Károly visszahívja a Körszínházba. Egyik feladata: Savonarola Thomas Mann Fiorenzá-jában. A másik: Cipolla a Mario és a varázsló-ban.

Utóbbi szerepében úgy alakítja a „púpos lelkű” hipnotizőrt – a Hitler-parafrázis-figurát –, hogy színre lépése nem csupán saját pályája, hanem a honi színháztörténet egyik legfontosabb epizódja lesz.

A professzora által javasolt munkakezdés időpontjáig Latinovits számtalan színházi feladat mellett túl van a Szegénylegények és az Iszony című filmek forgatásán. Az 1965-66-os évadban három új bemutatója van színházában – közben forgat, rádiózik, szinkronizál, tévéjátékokban szerepel. Illetve az Ódry Színpadon játszik Ruttkai Évával Az orvos dilemmájá-ban,

mely előadásokra akkora az érdeklődés, hogy olykor rendőröket kell hívni a kinnrekedők féken tartására.

Tavasszal Latinovits Zoltán megkapja a Jászai Mari-díjat. Nem sokkal később játszhatatlannak ítél egy szovjet darabot, amelyben Várkonyi szerepet oszt rá. A vita következménye:

évad végén értesítik, hogy lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.

Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Lóg a szeren

Latinovits Zoltán két évadon át, 1968 nyaráig lesz a Thália Színház tagja.
Itt játssza el Örkény István Tóték című darabjának Őrnagyát.
Akkoriban gyakran mondogatja:

A groteszk gyógyít!

Szerepében aránnyal és mértékkel, finom gesztusokkal jeleníti meg az Őrnagy szuggesztív őrületének különböző szintjeit.

A próbák során ugyanakkor csak Dajka Margit közbelépése akadályozza meg, hogy Latinovits verekedésbe keveredjen egy szerinte alulteljesítő kollégával.
Latinovits Zoltán írásaiban utóbb a

Tháliát is olyan joviális, de a színészt puszta alkalmazottnak tekintő munkahelyként jellemzi, amilyennek ő az összes fővárosi teátrumot látja.

Sarkos színházi vélekedései kiolvashatók a Ködszurkáló már említett részletéből is, amelyet az Új Írás 1966 novemberében ad közre. Az esszészerű elmélkedésében mindenki beazonosítható, ám konkrét nevek nem szerepelnek. Talán ezért is jelenhet meg az akkor még „röpiratként” aposztrofált szövegrészlet. Latinovits Zoltán pedig első tháliás szezonjának végén, 1967 nyarán elkezdi írni a bővített változatott. Megfogalmazódó gondolatairól interjúkban, országjáró pódiumestjein is szót ejt.
Alapeszméje szerint

a nemzeti kultúra sokszínű és sok műfajú szerzőire alapozó színházi műhelyre lenne szükség, amely ugyanakkor nyitott, s lényeges szegmentuma az esszenciális szeretet.

Latinovits Zoltán a Thália Színháznál töltött utolsó évadjában nem kap újabb szerepet, de sokat lép fel az Irodalmi Színpadon. Ottani működésének egyik jelentős produkciója: a Sport, humor, költészet című előadásban gyűrűhintán lógva,

fejjel lefelé mondja el Karinthy Frigyes Lógok a szeren című írását.

Közben a színházi szakma hatalom által is elismert megmondói mind elszántabban próbálják erősíteni a képet cikkeikben: Latinovits Zoltán valójában egy szuggesztív amatőr, ráadásul pszichésen terhelt. Dühük érthető: Latinovits telt házas estjein egyre több a fiatal, akik

nem hajlandók puszta kényelemből tudomásul venni a Kádár-világ megalkuvásra kényszerítő játékszabályait.

Baja, Déri Miksa köz, távolabb a Bartók Béla utca házai. Ranódy László rendező, Latinovits Zoltán és Mensáros László színművészek az Aranysárkány című film forgatásán 1966-ban Forrás: Fortepan/Hunyadi József

Kecskemétre szerződik, kocsmában szaval, majd az Egyetemi Színpadon

Latinovits Zoltán tháliás szerződése 1968 nyarán lejár.
Radó Vilmos, a kecskeméti Katona József Színház direktora gondol egy merészet, és teátrumához invitálja. Radó utóbb nyilatkozta:

Latinovits a Kecskeméten bemutatott Molnár-darab Liliomaként olyan költői alakot teremtett meg, akinek ugyancsak helye volna a színháztörténetben.

Latinovits nagyszerű színházi embernek tartja Radó Vilmost. Szereti a teátrum fiatal színészeit is, akik áhítattal hallgatják szakmai előadásait, hangos töprengéseit. A színészt végül mégis elszakítja Kecskeméttől a depressziója, kimerültsége. (Radó egy hajnalon a város kétes hírű kocsmájából kíséri haza – miután ágyából kiugorva odasietett érte, amikor értesítették, hogy színésze nagyon elkószált. A kocsmában a túlhevült színész Adyt szavalt a munkába induló, felesre betérő munkásoknak.)

Felépülését követően Latinovits Zoltán az Egyetemi Színpadot avatja – saját megfogalmazása szerint – az „Események Színterévé”.

Ott születik meg az Ég és föld oratórium, melyben Fodor Tamás, Cserhalmi Anna – Cserhalmi György nővére –, Árvai László, Mérai Anna a partnerei. Ott lesz legendává az Izgága Jézusok is – Mezey Máriával, Cserhalmi Annával.

Latinovits Zoltán 1969 őszén visszaszerződik a Vígszínházhoz.

Ruttkai Éva fejéből pattan ki a gondolat, amikor színházánál megüresedik egy státusz. Ő tudja: bármit mond is szerelme a fővárosi színházakról, vágyik egy erős társulatra. Várkonyi Zoltán úgy gondolja: egy próbálkozást megér a dolog. Az évad első felében nem is terheli túl Latinovitsot, egyetlen beugrása van. Közben zajlanak az Isten hozta, Őrnagy úr! és az Utazás a koponyám körül utómunkálatai. Utóbbi svédországi, ausztriai forgatásain – mivel szűkösen telik műszaki stábra – Latinovits maga is díszleteket cipel.
Forgatás után tör rá a rosszkedv egy bécsi étteremben, azt mondja Ruttkai Évának:

Látod, elég otthonról hatvan kilométer, s már a kutya sem ismer minket.

Védekezés, támadás

Latinovits Zoltán decemberben kezdi próbálni Pirandello IV. Henrik-ét, amely egykor Várkonyi legendás szerepe volt.

Latinovits a művet porosnak tartja. A főpróbán egy heves toppantás után eltörik a sarka, hetekre kórházba kerül.

A bemutató elmarad, de a színész már járógipszben próbálja a Ványa bácsi címszerepét. Pár hét után tüdőgyulladást kap, amelyet trombózis követ.
A kórházban tudja meg: szerepét átosztották Tomanek Nándorra. Telefonon tiltakozik: a szerep az ő jogtulajdona, hiszen ő dolgozott rajta hetekig.
Mindeközben a pécsi filmszemlén megkapja a legjobb férfiszínésznek járó díjat az Utazás a koponyám körül és az Isten hozta, Őrnagy úr!-ban nyújtott teljesítményéért. A MÁV-kórházban keresik fel Aczél György megbízottjai, azt mondják: ha két hétig nem ugrál, hamarosan megkaphatja a Balázs Béla-díjat is.

Latinovits még gipszben lévő lábát mutatja nekik.

A tavaszra felépült színész találkozót kér Várkonyi Zoltántól.

Felveti: adják át a vezetői hatalmat a színház negyvenes generációjának, illetve engedjék őt és Darvas Ivánt rendezni.

Várkonyi nemet mond.
Latinovits Zoltán májusban dolgozni kezd a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád című filmben. Nyáron rövid szünetet tartanak, a színész az Utazás a koponyám körül című filmet rendező Révész György közbenjárására kiutazhat San Sebastianba.

Karinthy Frigyes szerepében nyújtott alakításáért elnyeri a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Barátainak írja San Sebastianból:

Végre európaiak közé kerültem!

A díj kapcsán interjút ad a Film, Színház, Muzsiká-nak:

Engem mindig individualizmussal vádolnak. Ez nagy tévedés. Én közösségi ember vagyok. Egy akarok lenni a sok individuum között.

Ősszel megtartják a IV. Henrik bemutatóját, Latinovits visszaveszi a Ványa bácsi szerepét, készülni kezd Illyés Gyula Tiszták című darabjának bemutatójára. Közben tovább forgatják a Szindbád-ot. Latinovits írta később:

Napi 14-16 órát dolgoztam 8 héten át, a legcsekélyebb pihenési lehetőség nélkül. Az idegösszeomlás szélén, reumával és lábtrombózissal bajlódva, hangszálgyulladással teljesítettem feladataimat.

Kimerültségében egyre érzékenyebb és ingerültebb.

Azt is mondogatja: Várkonyi felületesen rendez, nem elég elmélyült. (Várkonyi zseniális alkotó, ugyanakkor tény: leterheltsége miatt ritkán képes százszázalékos jelenlétre – Sz. Á.)
Megesik, hogy Latinovits Zoltánnak előadás előtt nyomják kezébe az újabb fegyelmi értesítőt.
1970. november 5-én igazgatója levélben tudatja vele: júliusban lejáró szerződését nem fogja meghosszabbítani. Latinovits levélben kér elnézést rossz modoráért – majd támadásba lendülve elparentálja direktorát és teátrumát. Néhány nappal később

Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója azzal a kéréssel keresi meg a színészt: könyvben fogalmazzon véleményt a honi színházi életről.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!