A segédmunkás korszakról, az osztálya mellől nyugatra távozó főiskolai osztályfőnökről - és a hajdani Madách Színház vízágyáról

Budapest, 2013. március 12. Bencze Ilona színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Jászai-díjas, érdemes művész színésznő Pártos Géza osztályában kezdte színi tanulmányait a Színművészeti Főiskolán, majd osztályfőnöke disszidálását követően széles palettából összeálló tanári „csapat" képezte tovább. A diploma környékén már túl volt film- és tévés feladatokon, három színházi főszerepen, amelyeket a Madách Színházban játszott el, s utóbb húsz évet töltött el a körúti színház tagjaként. Bencze Ilona úgy érezte: Ádám Ottó igazgatása alatt – feladatait és a társulati klímát tekintve - „vízágyon lebeg." Aztán az édesanyjától örökölt erőre és kitartásra lett hirtelen szüksége. Széles palettáról „dolgozó" színész, hivatása bármely műfajában kiemelkedő alakításokkal. Miközben karizmatikus személyisége által mindig egyedivé lesznek a hitelesen megformált karakterek. Éppen tíz éve jelent meg Arány és erény című könyve, amelyben egy öninterjúban beszéli el addigi életét. Az Origónak adott interjú most a kulcspontokat igyekszik tovább szálazni, ahogy néhány színháztörténeti érdekesség is szóba kerül. Valamint beszél arról is, hogy milyen témák mentén állhat össze újabb könyve, melynek publikálására már az előző megjelenésekor ígéretet tett.

Az ön számára melyek voltak annak az időszaknak a legfontosabb szerepei?

Minden feladat fontos. De nem bújok ki a kérdés elől. Ott vannak a legszebbek között a főiskolásként eljátszott szerepek is. Továbbá az Ádám Ottó rendezte Három nővér Olgája, amelyben Almási Éva alakította Mását, Piros Ildikó Irinát, az időközben a Madáchba átszerződött édesapja Andrejt. Játszott még a darabban Schütz Ila, Márkus László, Mensáros László, Huszti Péter, Koltay János, Kalocsay Miklós, Zenthe Ferenc, Gyabronka József. Nem akármilyen társulat volt. Szép emlék az ugyancsak Ádám Ottó rendezésében színre vitt Gorkij-mű, a Nyaralók előadásának Varvara Mihajlovnája. A férjemet, Bazsov ügyvédet Haumann Péter alakította. Szirtes Tamás rendezéseiben is sok szép szerepet játszottam, összességében pedig több feladatom volt Lengyel György munkáiban, mint Ádám Ottónál. Lengyel György rendezte Az ember tragédiáját is, amelyben Évát is eljátszottam.

Bocsánat, de ha már apám is ismét szóba került: ez az az előadás, amelynek próbái során ő kihátrált Ádám szerepéből?

Az az első változat volt, amelyben Lengyel György Éva szerepét Almási Évára, Ádámot Sztankay Istvánra osztotta, Lucifert Huszti Péterre. Abban én három kisebb szerepet játszottam: Hippiát, Helenét és a Cigányasszonyt. El is kezdtük próbálni, de akkor eljött az az ominózus nap, amikor az édesapja meggondolta magát. Pár nap szünet után Juhász Jácint vette át a szerepet.

Budapest, 2013. Bencze Ilona színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában. Forrás: MTI/Zih Zsolt

Akkor tanultam meg nagykamaszként az „antagonisztikus" szó jelentését, amikor apám a rendezővel való ellentéteivel magyarázta a döntését. De nekem sosem beszélt a konkrét okokról, az ominózus próba történéseiről. Elárulná, mintegy színháztörténeti érdekességként?

Elmondom, amit láttam. A Tragédia Athéni színében van egy kisfiú, Ádám-Miltiádesznek és asszonyának, Éva-Luciának gyermeke, Kimón. Kimón szerepére szerződtettek egy nagyra nőtt kamaszt, aki akkora volt, mint az édesapja. Amikor az édesapja először találkozott a fiúval a színpadon – szerepe szerint a csatából visszatérve -, érezni lehetett, hogy megállt benne az ütő, miközben a nép felzúgott: „Éljen a vezérünk! Könyörülj, nagy ember!" Nem sokkal később Éva-Lucia azt mondja férjének:" Nézd, nézd, fiad, milyen hasonlatos/Hozzád, mi nagy, mi szép!" Az édesapja aznap már nem próbált tovább. Szerintem nevetségesnek érezte magát a helyzetben, joggal. Szerencsétlen szituáció volt, de nem szándékos, hozhattak volna egy kisebb gyereket. Pista tökéletes Ádám lehetett volna. Ahogy beszélt, ahogy férfiként létezett a színpadon, az mind a szerepre predesztinálta.

Ön miként lett Éva?

Egy hosszabb sorozat után egy évig szüneteltették az előadást. Lengyel György a felújításban Gáti Oszkárra bízta Lucifert, Dunai Tamás lett Ádám, én megkaptam Évát. Érdekesség, hogy a következő évadban a két férfifőszereplő a rendező beleegyezésével szerepet cserélt. Így nekem két Ádám is jutott.

Később pedig a Macskákban két szerep. Bombalaurinaként debütált, táncolva, énekelve. Majd hét év után átvette Almási Éva karakterét, hogy a magányos, idős Grizabellaként elénekelje a musical egyik legszebb dalát. Melyik karakter a szívközelibb?

Maga a produkció is szenzációs kihívásnak számított. Harmadévben a La Mancha lovagja Aldonzájával vizsgáztam, amit aztán a Szentendrei Teátrumban is játszottam Ádám Ottó rendezésében két nyáron át. Más zenés darabokban is volt feladatom, de ilyen volumenű musical, mint a Macskák, akkor került először magyar színház színpadára. A bombasztikus Bombalaurinát egyébként nagyon szerettem. Az alig moccanó Grizabellát már nem annyira.

Visszatekintve, ettől az előadástól datálható – ha voltak is még prózai szakaszai – az a váltás, ami a Madách Színház profiljában bekövetkezett. De ön már előbb távozott a társulatból.

A profilváltás jóval később esett meg, akkor, amikor Szirtes Tamás lett az igazgató. Egyébként sosem távoztam, más történt. Amikor Kerényi Imrét 1989-ben kinevezték a színház igazgatójának, őszintén megmondta: a nekem való szerepkörben ő másik kolléganőt képzel el. Ugyanezt mondta a többi, generációmhoz tartozó színésznőnek is, akiket hasonló típusnak gondolt. Volt, aki elment a színháztól. Én úgy döntöttem, hogy maradok. A következő évadban eljátszottam két apró szerepet. Az egyik remek karakter volt, a másik említést sem érdemel.

Leeresztett a vízágy.

Lehet mondani. Szükségem lett az édesanyámtól örökölt erőre és kitartásra. De az élet csupa meglepetés. Két apró feladatom mellett mégiscsak szüksége lett rám nagyobb szerepekben is. Akkoriban játszotta a színház a Dr. Herzet, amelyben Psota Irén alakította zseniálisan a Muttert, amíg el nem törte a bokáját. Ragaszkodott hozzá, hogy én vegyem át a szerepet, amíg felépül. Kerényi Imre mást szemelt ki a beugrásra, csodálkozott is Irén kérésén. De remek színházi ember volt: megértette, hogy Irén nem véletlenül gondol rám. Beugrásom után tartották a budapesti színházigazgatók találkozóját a televízióban, ahol beszámoltak egymásnak utolsó, pozitív színházi élményeikről is. Kerényi Imre az én színre lépésemet említette a Dr. Herzben. Nem sokkal később Piros Ildikót kellett váltanom - egészségügyi problémája miatt - Molnár Ferenc Üvegcipőjében, mindjárt a bemutató után. Évad végén Kerényi Imre azt mondta: mindenképpen a Madáchban a helyem. Csakhogy közben meghívtak Zalaegerszegre Lady Macbethet játszani. Azt mondtam: inkább szabadúszó leszek. Persze nem jól döntöttem.

Lady Macbeth után Kecskeméten játszott két évadon át főszerepeket: a Szentivánéji álom Titániáját, a Testőr Színésznőjét, a Rokonok Lináját, a Csodás vagy, Júlia címszerepét. Aztán, mert nem jött újabb kedvére való feladat, továbblépett. Szinte a társulat indulása óta jelen van a Turay Ida Színház előadásaiban; a soproni teátrumban is remek alakításai voltak, ahogy a Madách Színház különböző produkcióiban is. Rendezni is elkezdett. Miért volt rossz döntés a szabadúszás?

Akkor kezdődött a „bétésítés", a színészek többsége állandó kuncsaft lett a nyomtatványboltokban. Nem értettünk ehhez a vállalkozási formához, rossz döntéseket hoztunk, amelyeknek súlyos következményei lettek. A nyugdíjam a mai napig nem éri el a százezer forintot. Ha maradok közalkalmazott, akkor egyszerűbb lenne a helyzet. De végül is színész vagyok, nem könyvelő, ezért azt mondom: jól történt, ami történt.

Saját olvasatában miért?

A zalaegerszegi és a kecskeméti feladatok egészen más színésszé formáltak. Színesebb lettem, másként gondolkodom, játszom, mint korábban. A Szentivánéji álmot például a fantasztikus román rendező, Dan Micu vitte színre, aki egy egészen másfajta színházat mutatott, mint amit addig ismertem. Jót tettek az új impulzusok, kollégák. Ahogy a soproni teátrumnál, vagy a Turay Ida Színháznál megszerzett tapasztalatok is.

Rendezni hogyan kezdett?

Amikor szóba került, hogy bemutatjuk a Turay Ida Színházban az Acélmagnóliákat, amelynek egyik főszerepét már korábban játszottam a Madáchban, akkor Hűvösvölgyi Ildikó felvetette - mivel mindig szerette volna eljátszani az én szerepemet -, mi lenne, ha most ő játszaná, én pedig megrendezném a darabot? Együtt tanítottunk a Madách Stúdióban, ahol vizsgaelőadásokat rendeztem, tudta, hogy van érzékem hozzá. Azért gondolkodtam három napot, mielőtt igent mondtam. Aztán megszerettem a rendezést, szívesen csináltam. Mostanában nemigen van rá időm. Szirtes Tamás kérésére játékmester lettem több nagyobb zenés produkcióban, mint például a Mary Poppins, Mamma mia!, A nyomorultak, a Rock Suli. Ez sok időt igénylő munka.

Játékmesterként fő feladata, hogy betanítsa a második, harmadik szereposztásnak mindazt, amit a rendező maga prezentál az első szereposztásnak. Egzisztenciális megfontolásból vállalja a játékmesterséget, vagy örömet is ad?

Mindkettő fontos, ha nem élvezném, nem csinálnám.

Budapest, 2016. Sándor Dávid (b) Cadwallader őrmester, Bencze Ilona (k) Mrs. Margaret Warwick és Szerednyey Béla (j) Thomas felügyelő szerepében Agatha Christie Váratlan vendég című krimijének próbáján a budapesti RAM Colosseumban. Forrás: MTI/Kallos Bea

Könyvében visszatérő motívum a párkapcsolat, pontosabban annak elemzése. Bennem az is megfogalmazódik: az ön által megismert férfiak egyike sem közelíti meg azt az ideális szintet, amely alapja lehetne egy elmélyült kapcsolatnak. Sorai olykor úgy is kódolhatóak, hogy a férfiak általában is alkalmatlanok a társkapcsolatra. Ha nem haragszik: nem példátlan, hogy a nők hajlamosak a legrosszabb tapasztalataik alapján megítélni a másik nemet.

Sajnálom, hogy ezt olvasta ki a könyvemből, ez egy tipikus férfi látásmód. A férfiakhoz való viszonyom jóval árnyaltabb megfogalmazást igényel, ahogy ezt a könyvben ki is fejtem. De nem szeretném, ha mindez egy interjú témája lenne. Egy idő után magam döntöttem úgy, hogy máshova helyezem a hangsúlyt. A hivatásom és a családom sokkal fontosabb lett számomra.

Következő könyvének mi lesz az alapmotívuma?

A változás. Egy hét különbséggel vesztettem el az édesanyámat és született meg az unokám. Ezeket a történéseket szeretném körbejárni. Mindazt, ami az elmúlás, a születés, a változás kapcsán megfogalmazódik bennem – felidézve az elmúlt tíz év más eseményeit is.

Most éppen boldog?

Most éppen nem mondhatnám, mert nagy baj van a világban, és sok tragédia és szomorúság. Egyébként eljön az idő, amikor az ember már úgy gondolja, hogy minden nap ajándék az élettől, hálásnak kell lenni érte. És ha közben még dolgozhatok is, és szeretteim körében élhetek, az maga a boldogság. Ami persze nem tartós állapot, ahogy a boldogtalanság sem. Vannak boldog és boldogtalan pillanataink. Ezek összessége teszi ki azt, amit életnek nevezünk.