A kommunizmus negyven éve alatt szerzett előnyök visszabontása zajlik a kultúrában

Az MMA főtitkára, Kucsera TAmás Gergely ad interjút az MMA székházában 2021 május 25-én

Az előző rendszer negyven éve alatt szerzett előnyök visszabontása zajlik a hazai kulturális életben. Én ezt egy nullpontnak tekintem, újrakezdésnek – állapította meg Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára lapunknak adott interjújában. Hozzátette, Tellér Gyula szociológus gondolata mentén, amely szerint „megalvadt posztkommunista struktúrák vannak a térségben", nyugodtan kijelenthető, hogy ezek mára szinte beszáradtak, és az elmúlt tíz évben cseppfolyósításuk, néhol elpárologtatásuk zajlott. Szerinte a Színművészeti Egyetem modellváltása körüli feszültségnek is az az oka, hogy egy meghatározó szellemi kör a sok évtizedes monopolhelyzetét nem tudta elengedni, és új vagy a megszokottól eltérő irányt nem engedett be az oktatásba.

Fiatalemberként megélte a generációk közti szövetséget az Akadémián?

Igen, és azt gondolom, hogy a generációk összekapaszkodásával érhet össze a konzervatív és a modern szemlélet, sőt: a generációk szerves együttműködésének feltételezése eleve a konzervatív gondolkodás része. Az elmúlt tíz év azt hozta magával, hogy több kimagasló személyiség, akik a kilencven előtti és utáni világban is véleményformálók voltak, itt hagytak minket.

8-10 évvel ezelőtt Fekete György és Konrád György vitatkozott egymással, üzengetett a sajtóban, vagy nyolc éve rendszerkritikai megnyilvánulásai voltak Esterházy Péternek és Kocsis Zoltánnak.

Ők ugyanúgy nincsenek velünk, mint Nemeskürty István, Sára Sándor vagy Makovecz Imre. Az ő együttműködéseik és különállásaik egyaránt a kilencven előtti világba nyúltak vissza. Távozásukkal az a fajta személyesség – amely az ismertség és elismertség egy már letűnt társadalmi nyilvánosságszerkezet mellett alakult formáját jelentette a közelmúltig – gyengült a magyar kulturális közéletben, de úgy érzem, ezen belül az Akadémiában is. De lehet, hogy mindez túlzó megállapítás, s csak én érzem így a közelmúlt veszteségei – Gyulai Líviusz, Balassa Sándor, Jankovics Marcell halála – miatti szomorúságomban.

Az MMA alapítói olyan értékeket hagytak ránk, amelyek évtizedekre irányt mutatnak a nemzetépítéshez..

Ma a világban a nem nemzeti irány a politika, az intézményesített állami vagy állam fölötti működés lényegét abban látja, hogy az egyén a maga választott élethelyzeteiben kiteljesedjen. Ma ez a fősodor. Itthon viszont volt egy választás, ami tizenegy éve nullpontot hozott, és egy össztársadalmi szinten is közösségi alapú működést tudtunk megkezdeni.

Fekete György mit jelentett Önnek?

A mi viszonyunk azért volt érdekes, mert korábban nem ismertük egymást. 2011-ben mutattak be neki. A beszélgetéseink során eljutottunk oda, hogy nemcsak tudunk, de szeretnénk is együtt dolgozni. Érdemes elmondani, hogy 2012 januárjában egy közös thonet széket és kis asztalt használtunk, abban a szobában, ahol 10-12 kollégával elkezdtük a köztestület építését. Fekete György mindig hagyta, ha úgy érezte, ha valamit más jobban bír erővel, de ha az első számú vezető felelősségével oda kell állni valami mellé, akkor odaállt. A Műcsarnok, az Építészeti Múzeum, a nemzeti szalonok rendszerének, a Nemzet Művésze elismerés ügyében határozott álláspontot képviselt s vitt keresztül, de például az NKA létének vagy nemlétének a kérdése, vagy a köztestület alá rendelés koncepciójának kérdésében a kormánypárti elképzelésekkel szemben is kifejtette véleményét.

Nagy tudású, széles ismeretekkel bíró, bölcs és fegyelmezett embert ismertem meg az akkor 78 éves Fekete Györgyben, aki az élete nagy lehetőségének, mondhatjuk, az életműve lezárásának tekintette az Akadémiát, és ezzel a komolysággal állt neki a munkának nap mint nap.

Érdemes volt mindenben kikérni a véleményét, és mindig meg lehetett keresni. Nagyon hamar mély bizalmat mutatott irányomba, ezért azt mondhatom, az elmúlt tíz évben egy nagyon szép feladatot kaptam, és azt olyan szabadon vihettem, amennyire a dolog jellegénél fogva lehet. Ha ehhez hasonlót nem kapok többé, akkor sem állíthatom, hogy keveset kaptam volna az életem során.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöki főtanácsadói feladatköréből milyen tapasztalatot hozott magával annak idején az MMA-ba?

A civil világbéli tapasztalataim a szervezetépítés és tárgyalásképesség szempontjából voltak jó alapok, míg a MTA-n a köztestületi működés mindennapi mikéntjét ismertem meg Vizi E. Szilveszter mellett. Testközelből láthattam a hogyanját a hazai és nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartásnak. Megismerhettem a méltó, az elegáns és a taktikus viselkedés mintáit. Gondviselésszerű élmény, hogy mintegy felvezető tanulmányként azt a feladatot elláttam.

A hallgatók tüntetése nem gond, de hogy milyen mögöttes szándékkal koordinálja, gerjeszti egy szellemi kör, az már egy másik kérdés Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását hogy látja, egykori pázmányos HÖK-vezetőként a diákok reakcióját hogyan értékeli?

Korábban is azt mondtam, hogy rendjén való, hogy egy diák megkérdőjelezi a körülötte zajló eseményeket. Mindez addig van rendjén, ameddig a párbeszédet fenntartják az oktatókkal és az intézményfenntartóval, vagy akár a generáló kormányzati szereplőkkel. Az, hogy a hallgatók tüntettek, az önmagában nem problémás. Az, hogy ezt milyen módon és milyen mögöttes szándékkal koordinálja, gerjeszti egy szellemi kör, az már egy másik kérdés.

Súlyos viszont a felelőssége annak, aki tanárként egysíkú véleményt nyilatkoztat ki, egyoldalúan befolyásolja a hallgatókat.

Nyugodtan mondhatjuk – és itt visszatértünk a beszélgetésünk elejéhez –, hogy a rendszerváltozást követő spontán privatizációs folyamatok következtében kialakult helyzetek, amelyek kvázi monopolhelyzeteket is eredményeztek, megszűnnek. Nem arról szólt a jelenlegi egyetemvezetés nyilatkozata, hogy a múltat végképp eltörlik, hanem azt mondták, hogy színessé teszik az intézmény falain belüli valóságot.

Szerintem a konfliktus utolsó szakaszában vagyunk, a normalizálás igénye az intézményvezetők részéről megvan.

Mi is, mint MMA, annak idején pusztán megjelenésünkkel prejudikációkra alapozott támadásokat kellett elviseljünk. Aztán nem tettük azt, amivel riogattak, és még mindig ment a verkli, ritkábban, halkabban, de ment. Ami most zajlik a Színművészeti Egyetemhez kötődően, az már egy másik társadalmi nyilvánosság keretei között történik, mert ez a tíz év – akár a hazai sajtó tekintetében, akár a globális média vonatkozásait nézve – igen jelentős változásokat hozott.

Azt elmondhatjuk magunkról, hogy 2011–15 között folyamatosan tűz alatt voltunk, az MMA-t támadókat egyáltalán nem érdekelte, hogy nincs alapja a vádaskodásaiknak.. Az esetek többségében mi magunk sem foglalkoztunk vele, hiszen alaptalanok voltak. Méltósággal kell egy alkotmányos szervezetnek működnie. A Színművészeti, mint ezen a területen első számú intézmény, méltósággal kell, hogy megélje ezt az átalakulást.

Úgy látom, hogy nem a cél helyességéhez kötődött a kialakult vita, hanem hogy kinek a kezébe kerül, került az intézmény fenntartása, vezetése, ki viheti tovább az ügyeket.

Mik a tervei az őszi leköszönés után?

Férjként, apaként az a feladatom, hogy biztosítsam a családom mindennapjait. Az elmúlt két és fél évtizedben folyamatosan tanítottam, jelen voltam a magyar tudományos életben kutatóként, közéletszervezőként, vagy akár folyóiratok, kötetek, könyvsorozatok szerkesztőjeként. Azt gondolom, hogy ha kicsit kevesebb lesz a jövőben a hivatali munka, és több lesz az oktatói és az ehhez kapcsolható feladatokból, az nem baj. A világjárvány másfél éve megmutatta nekünk, hogy ami néhány hónapja a valóságunk része volt, az ma nem az, és ami ma az, az néhány hónap múlva nem lesz az. Én azt tudom, hogy még négy hónapnyi feladatom van az Akadémián. A gondviselés mindig adott egy új feladatot, amire adott életszakaszban kihívásként tekinthettem, örömmel vállalhattam, talán eztán is így lesz.