A Nemzeti Színház Közleménye

Nemzeti Színház, épületfotó, városkép
Budapest, 2019. február 24. A Nemzeti Színház épülete a főváros IX. kerületében, a Bajor Gizi parkban. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború kapcsán adott ki közleményt a színház, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.
Vágólapra másolva!

"A Nemzeti Színház társulata a szomszédunkban kialakult, drámai helyzetre való tekintettel a következő időszakban többször is műsorra tűzi a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Magyarországon tartózkodó társulatának vendégjátékát, Örkény István műve alapján színre állított Tóték című előadást. Szeretettel várjuk Önöket színházunkba ezekre az előadásokra. Jelenlétükkel a beregszászi társulatot támogatják.

Budapest, 2022.02.25.

Vidnyánszky Attila
vezérigazgató
Nemzeti Színház"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!