Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az egyetemista
Kozák András a budapesti Katona József Színház megalakulásakor, 1982-ben megkeresi a színház vezetőit, Székely Gábort és Zsámbéki Gábort, és elmondja: szívesen csatlakozna az induló társulathoz.
Kozák András jelen sorok írójának adott egykori interjújában mondta el ajánlkozásának fő okát: vonzotta a Katona színpadán látható embertípus. Rákérdeztem, milyen volt az? Azt felelte:
Szabadon voltak az idegvégződései. Bármivel találkoztak színpadi világukban, ahhoz borzongva, érdesen, izgatottan nyúltak. Kapcsolataik egyszerre okoztak gyönyört és fájdalmat. Vonzott ez, hiszen magam is ilyen vagyok.
A Katona vezetői azzal az indokkal utasították vissza: túl nagy művész...
Kozák András kommentárja az interjúban:
Nem hittem el. Érezték persze, hogy Kazimirhoz tartozom. Jobb volt így, én sem kuncsorogtam hosszan. Nagy fanyalgások után a nőt sem jó már ágyba vinni.
Nem sokkal később Madaras József keresi meg Kozák Andrást, és a Jancsó Miklós, Hernádi Gyula, Gyurkó László triász vezetésével újjáalakuló kecskeméti teátrumhoz invitálja feleségével együtt vendégszereplőnek.
1984-ben Madaras József rendezésében kezdik próbálni Hernádi Gyula Királyi vadászat című darabját. Kozákék még a Rózsadombon laknak, a három főszereplő – Kozák András, Drahota Andrea, Bessenyei Ferenc – és a rendező olykor a házaspár Keselyű utcai házában próbál. Egy próbaszünetes napon Drahota Andreának feltűnik, hogy tizenkilenc éves leánya feltűnően rosszkedvű. Ágnes azt mondja, egy egyetemista fiúval való kapcsolata viseli meg, majd szobájába tér. Nem sokkal később előbukkan onnan az akkor negyvenhét éves Madaras József és közli Drahota Andreával,
hogy ő lenne az a bizonyos egyetemista.
Akadnak ebből feszültségek, de a Királyi vadászat bemutatóját megtartják, Kozák Ágnes bekerül a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, valamint feleségül megy Madaras Józsefhez.
A leány
A Színház című lap kritikájának részlete a Királyi vadászatról 1984-ből:
Hernádi Gyula megtette a magáét: dráma- és színpadtechnikai értelemben legjobb darabjának már megint új, igencsak meglepő befejezést talált ki (pedig az első két-három változaté se volt kutya). Madaras érdeme, hogy a váratlanul forduló események végeztével, a záró ponton úgy éri a nézőt a torzul, agresszíven hangsúlyozott Miatyánk – ez az átoknak tetsző ima –, mint arcba loccsintott, eszméltető hideg víz. Csakhogy amilyen hatásos az Inast alakító színész, Madaras munkája, olyannyira elbizonytalanodó a rendező Madaras József. (...) Nagy baj, hogy Madaras nem szituációkat rendez, hanem beszélgetéseket. A tanulságot erőlteti, hangsúlyoztatja – s nem azt, ahogyan a tanulság megszületik. Keveset törődik a roppant fontos szövegen kívüli történésekkel, s megelégszik azzal a gördülékenységgel, amit kitűnő színészei puszta rutinból is megvalósítanak.
Kozák Ágnes évekkel később így fogalmazott házasságáról:
Tizenkilenc évesen megszültem az első gyermekemet, aztán rövidesen jött a második. Felesége voltam Madaras Józsefnek, de csak három évig éltünk együtt. Aztán megszakadt a kapcsolatunk, és már nem is kerestük egymás társaságát.
Egy másik interjújában gyerekkoráról, szülei kapcsolatáról beszélt.
Bakfisként szerettem volna sokkal szabadabb lenni. Édesapámék nagyon következetesek voltak. Nem szigorúak, következetesek! Elhanyagolva sosem voltunk az öcsémmel. Dénes egyébként majdnem pontosan tíz évvel fiatalabb, mint én. Nálunk otthon minden percre pontosan működött. Biztonságban éltünk, komoly odafigyelésben. Nem úgy nőttünk, mint a dudva. Édesanyám elhivatottságának tekintette, hogy a lányából igazi asszonyt neveljen. Tizenkét éves koromtól főzni tanultam, besegítettem a háztartásba, minden otthoni munkába. Engem tényleg felkészítettek az életre. (...) Nem voltam se nagyon apás, se nagyon anyás. Bakfisként sem. Önálló akartam lenni. Lazább, közvetlenebb, olyan baráti kapcsolat volt anyám közt és köztem, miután felnőtté váltam. Édesapámmal nem lehetett haverkodni. Olykor nagyon jókat tudtunk vele nevetni, szórakozni, de ez tényleg ritkán fordult elő. Beszélgetni lehetett vele. Órákon, éjszakákon át. Ha problémám volt, együtt, a mamával oldották meg. Én előadtam, ők segítettek. Négyszemközt megbeszélték, megszületett a megoldás, és közölték velem.
Aki elhagyta a pályát
Kozák Dénes felnőve számítástechnikus, szoftverfejlesztő lett. Ágnes huszonhat éves koráig gyakorolta a színészetet, majd évekig újságíróként dolgozott. Jelenleg Németországban él, édesanyja elmondása szerint jó körülmények között.
Felvételije idején a szülei segítették a felkészülésben, de megkérték Ádám Ottót, hogy csak akkor vegyék fel lányukat, ha látnak benne valamit. Ágnes diplomázva a szolnoki színházhoz szerződött, egyéb feladatai mellett Törőcsik Mari és Garas Dezső mellett játszotta el a Száz év magány Amarantáját. Pályaelhagyása kapcsán nyilatkozta:
Saját magam vettem el a kedvemet a pályától. Nagyon nagy álmokkal, vágyakkal, lelkesedéssel indultam. Talán az is közrejátszott a kezdeti kudarcaimban, hogy nehezen tudtam beilleszkedni a csapatba, nagyon korán alapítottam családot, megoszlottak az energiáim; többet kellett volna koncentrálnom a szakmára. Később kellett volna szülnöm, ma már tudom. De nekem ez így alakult. (...) Elkezdtem félni, szorongani, bizonytalankodni. Bebeszéltem magamnak, hogy nem vagyok elég jó, a próbafolyamatot nem tudom végigcsinálni, össze fogok esni. A végén már pánikrohamaim voltak. Talán pihentetni kellene a dolgokat – gondoltam –, aztán addig pihentettem, hogy már nem is mentem vissza. (...) Bent nőttem fel, a színházban. Minden második-harmadik estét a szüleim mellett töltöttem az öltözőben. A színház a második otthonom volt. Érdekes, izgalmas, szép és felemelő pálya – gondoltam. Kreatív, misztikus élettevékenység a színészet. Gyerekszemmel különösen vonzó világ. Huszonhat évesen aztán megkopott bennem a fénye. Nem akartam boldogtalan, megkeseredett színésznő lenni. Akkor inkább engedjem el.
Változások
Kozák András 1991-ig hű maradt a Thália Színházhoz.
Ott kezdett el rendezni is, mert nagy kedvet érzett hozzá. Drahota Andrea a férje által színre vitt Harsányi Zsolt darab címszerepét, A bolond Ásvaynét tartja színházi pályafutása egyik legkiemelkedőbb alakításának. Férje nemigen instruálta, csak engedte beszélni a szerelemről, aztán azt mondta: elég a beszédből, felesége már sokkal többet tud a karakterről, mint amennyi a színpadon megmutatható belőle.
Kazimir Károly – aki maga tervezte színre vinni a darabot, de Kozák András kérésére átadta a lehetőséget színészének – csendben végig nézte a főpróbát, majd kiment a rendezői balon a folyosóra, nekitámaszkodott a fűtőtestnek és a következőt mondta:
Én csak beszélek, beszélek hülyeségeket, ti meg mindent megcsináltok előlem.
Drahota Andrea szerint:
Ez nem egy dicséret volt, ez a legnagyobb dicséret volt, amit valaha valakinek mondott. Ugyanis nagyon hiú ember volt.
Kozák András a Thália Színház tagjaként kapott Jászai-díjat 1971-ben és 1978-ban. 1981-ben érdemes művész lett, 1990-ben kiváló művész.
1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után, Kazimir Károly felajánlja a színházat fenntartó fővárosi közgyűlésnek: végig viszi az évadot, amely után nem indul az igazgatói posztért kiírásra kerülő pályázaton.
Ajánlatát visszautasítják, azonnal kiírják az igazgatói pályázatot,
amelyet Mikó István és Várkonyi Mátyás nyernek meg.
Kozák Andrást marasztalnák, Drahota Andreának nem ajánlanak feladatot.
Drahota Andrea egy ideig ruhabutikot üzemeltet, amelyben saját készítésű darabjait árulja. Kozák András a Nemzeti Színházhoz szerződik, felesége 1993-ban követi. Kozák András a teátrum tagjaként kapja meg a Kossuth-díjat 1996-ban.
2002-ben, az új Nemzeti Színház megnyitása után távozik a régiből, a Pesti Magyar Színháznak átnevezett teátrum társulatától és a székesfehérvári színháznak lesz tagja és művészeti vezetője.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
