Sinkó László élete: így tört ki zseniális bátyja árnyékából

Sinkó László Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt. Bátyja, Sinkovits Imre az elsők között lett a Nemzet Színésze a cím alapításának évében, 2000-ben. Sinkót a Nemzet Művésze címmel ismerték el, ugyancsak az első kitüntettek között 2014-ben. Sinkó László bátyja hatására választott hivatást. Testvéri kapcsolatukat mély szeretet hatotta át, miközben Sinkó László többször is elmondta: személyiségüket tekintve olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Családnevét is azért változtatta meg, hogy a maga útját járva sose bátyja miatt háruljon el előle valamely akadály. Sinkó László távol tartotta magát a politikától, illetve azt vallotta: amit a közéletről, a politikáról, a világról gondol, azt a szerepein keresztül tudja leghitelesebben megfogalmazni.

Kitörés
Kecskemétről felfrissülve, intrikákat feledve érkezik vissza.
Ascher Tamás is észreveszi, amit észre kellett venni.

1980-ban megkapja Doszuzsev szerepét az Osztrovszkij-darabban, a Jövedelmező állásban.

Epizódszerep, ugyanakkor Zsámbéki Gábor utóbb úgy nyilatkozott: ez a szerep volt Sinkó László első igazi áttörése, amely alakítása kapcsán lehetetlen volt nem észre venni, hogy rendkívül jelentős színész.
A darabot rendező Ascher Tamás pedig elmondta:

Sziporkázott, ontotta a poénokat (a próbákon. Sz. Á.), miközben a darab még sehol sem tartott. (...) Úgy éreztem, bravúrosan birtokában van a ritmusváltásnak, annak, hogy hogyan kell egyszerre hatfélét gondolni egy mondat mögé. Egészen vájt fülű módon látott át helyzeteket vagy mondatokat. Beleszerettem abba, ahogyan játszik.

 

Van jövő?
1978 és 1982 között felemelő és embert próbáló helyzetek során, valamint számos előadás színrevitele közben kiderül: kik azok, akik egy nyelvet beszélnek a színházat vezető Zsámbéki Gáborral és Székely Gáborral. Ők sok egyéb mellett abban is egyetértettek a két rendezővel, hogy egy társulatot homogén csapatnak kell tekinteni, amely tagjai hol kisebb, hol nagyobb feladatokat kapnak.

Az egyik sikerdarab, amelyet az egy nyelvet beszélő művészek színre visznek, Kornis Mihály Halleluja című műve, amelyet a Játékszínben mutatnak be, mert a színház kamaraszínpadát, a Katona József Színházat éppen felújítják. A Film, Színház, Muzsika a bemutató után kiemeli Sinkó László sziporkázó mindentudását.
A Halleluja sikere nem töri meg a Nemzeti Színház Székelyék színházeszményétől berzenkedő nagyjainak kételkedését, márpedig ők is jelentős művészek. Akik ragaszkodtak a maguk igazához.
A párt kulturális vezetői végül úgy döntöttek:

a folyamatos feszültséget feloldva Székely és Zsámbéki önálló színházként működtetheti tovább a Nemzeti addigi teátrumát, a felújított Katona József Színházat.

Sinkó László az új társulatot választja, ahogy mások mellett Gobbi Hilda, Máthé Erzsi, Cserhalmi György, vagy éppen Major Tamás is.

Sinkovits Imre megszenvedi, hogy öccse elhagyja a teátrumot, de nem beszélnek a távozás okairól. A köztük lévő testvéri szeretet pedig még csak nem is karcolódik.

Van annak a színháznak jövője?

- kérdezi ugyanakkor az egyik „nemzetis" kollégája, amikor megtudja, hogy Sinkó László a Katona József Színházhoz szerződik.

Legalább annyi, mint a tiédnek

– érkezik a válasz.
Az új társulat első bemutatója Csehov A manó című darabja. Sinkó László Jegor Petrovics Vojnyickij szerepét játssza.

A Kritikusok díja 1982-es szavazásán több kritikus Sinkó Lászlóra adja a voksát az évad legjobb férfialakítása kategóriában. Azt végül egy szolnoki kollégája kapja meg, de A manó elnyeri a legjobb előadás díját.

 

Übü király
Sinkó László tizenkét évadot tölt a Katona József Színháznál.
Négy évvel a színház megalakulása után kezdetét veszi a külhoni vendégjátékok sora a Katona József Színház sikerdarabjaival. Sinkó László az Ascher Tamás rendezésében bemutatott, legendássá lett Három nővérben Versinyin szerepét játssza. Ezzel az előadással vesznek részt 1987-ben Stuttgartban az Európai Színházi Unió találkozóján.
Az előadás után a Katona József Színház művészei beülnek a színház közelében felállított sörsátorba. Hamarosan érkeznek a világhírű színházcsináló Robert Wilson társulatának tagjai is, valamint az ugyancsak világszerte elismert Jeanne Moreau, s megkérdezik:

megengedik-e nekik, hogy odaüljenek a Katona József Színház asztalához?

Sinkó László Katona József Színházban töltött korszakának egyik legnagyobb sikere Alfred Jarry 1984-ben bemutatott Übü királyának Übü papája.
Sinkó László személyisége kapcsán több vonatkozó írás is megállapítja: egyszerre volt kemény és érzékeny, aki színpadon is kedvelte a szélsőségeket.

Básti Juli Übü mama és Sinkó László Übü papa szerepében Alfred Jarry Übü király című színművének előadásán, 1985 novemberében, a Katona József Színházban. Forrás: MTI/Farkas Tamás

 

A színész több interjújában is hangsúlyozta: távol áll tőle a direkt politizálás, egyes közéleti helyzetekről inkább a szerepein keresztül fogalmaz.

Tarján Tamás írta Übü királyról a Kritika című lapba:

Sinkó Lászlónak is sikerült mesteri egységbe hoznia a telivér amatőr színházi ihletet és a precízen végiggondolt, a legapróbb részletekig hiteles alakteremtést. A végtelen önelégültség, a folytonosan új és új ötletekkel előálló fondorkodás, a férfiatlan gyávaság, a piszkos munkát másra bízó parancsolgatás együtteséből hívja életre a taszító lumpen diktátort, aki csak azért nem a velejéig romlott, mert (agy)veleje bizonyosan nincsen. A totyakosságig torz testi forma és a hozzá társított terpeszkedőn kényelmes csoszogó járásmód, ez az ide-oda gurulás egy ragályt terjesztő óriásbacilus sejtelmét idézi föl.

Sinkó László önéletrajzi könyvében mondja el:

A jó munka nem agyafúrt kitalációk eredménye. Elengedhetetlen, hogy olyan emberek vegyenek részt a produkcióban, akik még nincsenek eltelve önmaguktól vagy a díjaiktól, akik önmagáért szeretik a dolgot.

 

A színházcsináló
Sinkó László a Katona József Színház tagjaként, de a Budapesti Kamaraszínház vendégszereplőjeként éli meg pályafutásának másik kiugró sikerét, Thomas Bernhard A színházcsináló című darabjában. A Népszava egykori kritikája:

Sinkó László fenséges bukott színészkirály, hátborzongatóan kegyetlen és magányos. Jellegzetes félmosolyával, apró gesztusaival két órán át forgatja a „színpad kerekét", a szomorú bohóckodás szinte minden alaphelyzetét a néző elé állítva. És a társulat Tolmár Tamás rendező vezetésével hibátlanul szolgálja Sinkót.

 

Egy interjú
1992-ben Sinkó László A színházcsinálóban alakított szerepével, Brusconnal elnyeri a Kritikusok díját. A Népszava ebből az alkalomból interjút készít a színésszel.

Elsőként arról kérdezik: régóta várt-e egy ilyen jelentős színészi feladatra?
Sinkó László válasza:

Régóta nem vártam. Ha vártam volna, talán meg sem tudtam volna birkózni vele. Egyébként nem ismertem a darabot, Tolmár Tamás érdeme, hogy megtalálta és színre hozta a Kamaraszínházban. Amikor elolvastam, rögtön tudtam, hogy elvállalom, mert a szakmámról szól. Nincs benne egyetlen olyan szituáció sem, amelyet meg ne éltem volna a pályámon. Vagy legalább látni ne láttam volna hasonlót. Végtére is – bár nem szeretem a jubileumokat, de tény –: pontosan harminc éve vagyok színész. Három évtized alatt elégséges tapasztalatot gyűjtöttem Bruscon megformálásához. Vonzott a feladatban az is, hogy vendégségbe mentem a Kamaraszínházba. Már régóta csak a Katona József Színházban játszom, s kíváncsi voltam, hogyan boldogulok »idegenben«, a megszokott alkotótársak nélkül. Kellemes benyomásokat szereztem az ottani munkatársakról, akiknek egyébként részük van a díjamban, amelyről biztosan megkérdezi, hogy örülök-e neki.

 

Az újságíró inkább azt kérdezi, hogy Sinkó László mióta tudta, hogy díjazzák majd a szerepért.

Sinkó László:

Egyáltalán nem gondoltam rá – bár a premier után többen mondták. De az ember nem azért csinálja, hogy díjakat kapjon. Ugyanakkor nagyon örülök az elismeréseknek, amelyek most csőstül jöttek. Brusconért elnyertem az Országos Színházi Találkozó díját, most a Kritikusok díját, és még Erzsébet-díjra is jelöltek érte. Engem elég későn értek a kitüntetések, negyvenéves korom után. Évtizedek teltek el úgy, hogy nemigen kaptam visszajelzést a munkámról, s nem éreztem, hogy benne lennék a köztudatban. Most boldogan fogadom a "kárpótlásomat".

Az újságíró azt is felveti:

„Ez az előadás az öné. Két órán keresztül gyakorlatilag magányos a színpadon, kizárólag önön múlik, mi történik velünk, nézőkkel aznap este. Ez milyen érzés?"

Sinkó László válasza:

Mindenesetre nem ismeretlen. A régi Nemzetiben néha olyankor is egyedül éreztem magam a színpadon, amikor tíz szereplővel voltam körülvéve. A színházcsinálóban kitűnő partnereim nem hagynak magamra, no és a nézők sem. Nyolcvan-száz ember szeme kameraként rám irányul, s ez inspirál."

A kitűnő partnerek: Timár Éva, Tóth József, Réti Szilvia, Vallai Péter, Kóti Kati.
Sinkovits Imre megnézte öccsét a Katona József Színházban alakított főbb szerepeiben, és amit látott – mint azt több interjúban elmondta – az kedvére volt. Sinkovits Imre arról is beszélt: öccse színészi pályafutását színesebbnek látja, mint a magáét.

Sinkó László távozása után nem nézett előadásokat a Nemzeti Színházban, mert úgy vélte, ott minden előadás egyforma.

 

 

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!