Sinkó László élete: így tört ki zseniális bátyja árnyékából

Sinkó László Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt. Bátyja, Sinkovits Imre az elsők között lett a Nemzet Színésze a cím alapításának évében, 2000-ben. Sinkót a Nemzet Művésze címmel ismerték el, ugyancsak az első kitüntettek között 2014-ben. Sinkó László bátyja hatására választott hivatást. Testvéri kapcsolatukat mély szeretet hatotta át, miközben Sinkó László többször is elmondta: személyiségüket tekintve olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Családnevét is azért változtatta meg, hogy a maga útját járva sose bátyja miatt háruljon el előle valamely akadály. Sinkó László távol tartotta magát a politikától, illetve azt vallotta: amit a közéletről, a politikáról, a világról gondol, azt a szerepein keresztül tudja leghitelesebben megfogalmazni.

Szabadúszás
Az Új Színházat hátrahagyva Sinkó László öt évig szabadúszó. Annak az időszaknak is megvoltak a nagyszerű alakításai. Egyebek között Benedek Miklós rendezésében, Molnár Ferenc Doktor úr című darabjában Puzsér szerepe. Vagy a Tivoli Színházban bemutatott Spiró-darab, a Honderű, amelyben Frídhofot alakította. Olyan partnerekkel játszotta a művet, mint Törőcsik Mari, Gera Zoltán, Haumann Péter. Molnár Gál Péter írta az előadás kapcsán:

„Haumann komikai ereje, ritmusérzéke és Sinkó fegyelmezett részvétele tökéletes komikus kvintettet tesz ki."

Sinkó László szabadúszóként sikerrel lépett fel a soproni és a zalaegerszegi színházban is. Évekkel később, ismét színházi otthonra lelve, a mindig is csapatban gondolkodó színész azonban így fogalmazott egy interjúban a szabadúszó éveiről:

Nagyon keserves volt.

 

Sinkó László színművész, a Halhatatlanok Társulatának új tagja a lábnyoma avatásán a pesti Broadway-n, az Operettszínház előtt, 2014. március 23-án. Forrás: MTI/Soós Lajos

Akkoriban – ahogy vonatkozó interjúiból kiderül – már erősen bosszantotta, hogy mind kevesebb színészt lát az újságok címlapján, akik viszont mind gyakrabban oda kerülnek, azokat az elhivatott színészek nemigen ismerik. 2001-ben elveszíti bátyját, Sinkovits Imrét.

Mindent tőle tanultam, miatta mentem a pályára

– mondja megrendülten egy akkori interjúban. Ott is megemlíti:

Pedig olyanok voltunk, mint a tűz és a víz.

 

Újra a Nemzetiben
Sinkó László még Schwajda György igazgatása alatt játssza el 2002-ben az új Nemzeti Színházban II. Endre szerepét a vendégként rendező Vidnyánszky Attila által színre vitt Bánk bánban.
A Kultúra.hu írta a bemutató után:

Sinkó László jól érzékelteti II. Endre gyengeségét és emberi kétkedését, amit azonban királyként le kell győznie.

 

Egy évvel korábban Vidnyánszky Attila Shakespeare Téli rege című művét rendezte meg a Magyar Színházban.

A Kultúra.hu azt az előadást is felemlíti a Bánk bán kapcsán:

Nemzeti ereklyénkkel sosem boldogultak a színházrendezők (...) sosem született autentikus előadás az évtizedek során. Mindenki letudta, mint kötelező tananyagot, beszervezték rá az ifjúságot, és aztán csodálkoztak, miért irtózik úgy az új nemzedék első magyar drámánktól. Most viszont Shakespeare előadhatatlannak ítélt Téli regéje után a Bánk bánt is megmentette nekünk Vidnyánszky Attila. Ennek a zseniális fiatal rendezőnek minden bemutatója ünnep, mert egyenrangú partnernek tekinti a nézőt, és nem fogyasztónak, akit ki kell szolgálni.

 

2003-ban Jordán Tamás kerül a Nemzeti Színház élére, hívására Sinkó László ismét a teátrumhoz szerződik.

Hetvenévesen alakítja – az akkor éppen Alföldi Róbert igazgatta színházban – Tábori György Mein Kampf című darabjában a naiv öreg zsidót, Herzlt.
A Criticai Lapok recenziója szerint Sinkó László volt az előadás motorja.

Kiválóan hozza azt a lojalitást, amely a végzete felé sodorja. Sajátja a Tábori-féle humor, szarkasztikus és természetes.

Utolsó szerepét a Nemzeti Színház 2012-ben kievezett igazgatója, Vidnyánszky Atilla vezetése alatt játssza el. Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című komédiájában Nae Ipingescu karakterét. A próbák idején a Nemzeti Színház magazinja interjút készít a hetvennégy éves Sinkó Lászlóval, aki egyebek között arról beszél, hogy a Caragiale-darab bemutatójára éppen úgy készül, ahogy sok évtizedes pályafutása minden más premierjére: komolyan veszi a játékot és élesben próbál.
Az újságíró rákérdez:

Mit jelent élesben próbálni?

 

Sinkó László válasza:

Meggyőződésem, a próba azért próba, hogy mindent megpróbáljunk – komolyan, élesben –, sőt kötelező bátran minden lehetőséget körüljárni, megcsinálni, mert csak úgy lehet megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ha valaki semmit sem csinál, abból nem születik semmi, onnan nem lehet előbbre lépni. A semmihez nem lehet semmit hozzátenni, vagy abból elvenni. A próbán merni kell rossznak is lenni. Ennyi...

A Caragiale-darabot rendező Szabó K. István külhoni magyar, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett, a bemutató idején a Nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője.
A közönség jól fogadja a produkciót, a kritika más tészta.

Egyes recenziók Sinkó Lászlót – a darab más, komoly pályafutást maguk mögött tudó színművészeivel és a rendezővel együtt – úgy parentálják el, ami túlmutat az esztétikai megközelítés keretein.

Sinkó László 2014-ben elnyeri a Nemzet Művésze címet, de egészségügyi problémái miatt – amelyek már több éve gondot jelentenek – nem vállal több szerepet.

2015-ben feleségével készült megünnepelni 50. házassági évfordulójukat, amikor elesett, eltört a bordája. Kórházba került, ahol tíz nappal később, 2015. július 31-én, pénteken meghalt.
 

Az orvosok elmondták a családnak, hogy a halál közvetlen oka tüdőembólia volt, de a közvetett okok kapcsán annyi minden adódott össze, amitől óhatatlanul elfáradt a szervezete, és nem tudott már regenerálódni.

 

Sinkó László-interjú az otthonában, 2015 márciusában. Fotó: Polyák Attila - Origo

 

Köszönet
Másfél évtizedig ugyanabban a községben, majd miután Budakalász városi rangra jutott, ugyanabban a városban éltem, mint Sinkó László. Úgy hozta a sors, hogy még véletlenül sem találkoztunk, akkor sem, amikor apám kilátogatott hozzám. Apámmal nem lettek barátok, jó kollegiális viszonyban voltak, de az nem ok a váratlan szomszédoláshoz.
Gyakran megfordultam abban a kalászi sváb étteremben, amely Sinkó Lászlónak a törzshelye volt. Csakhogy ő rendszerint reggelizni járt oda a feleségével, magam inkább ebédelni, vacsorázni.

Ha össze is futunk, mit mondtam volna. Talán annyit: „Köszönöm azt a hajdani meccset az Olimpiában." Aligha emlékezett rá. Ha mégis, mit mondhatott volna. Talán annyit: „Ugyan már. Édesapád jól van?"

Ki tudja, hogy van ez. Beautózom olykor a városba, végigülöm a dugókat, megyek apámhoz, Farkasréten van a sírja a művész parcellában. Sinkó Lászlót zárt körben búcsúztatták, a budakalászi temetőben nyugszik. Az csak egy séta, megesik, hogy odabandukolok.

Források:

Bognár László: Sinkó László - Balassi Kiadó, Budapest, 2001.

Arcanum Digitális Tudománytár