Két génmolekula különbsége miatt tudnak beszélni az emberek?

Vágólapra másolva!
A csimpánz és az ember megfelelő génjén található kétmolekulányi különbség állhat az emberi beszédképesség mögött. De vajon ez az apró különbség elég a beszédhez? 
Vágólapra másolva!

A beszéddel kapcsolatos gének csoportját vezérlő gén (FOXP2) által képzett fehérje több száz aminosavat tartalmaz, amelyek közül csupán kettő különbözik a csimpánznál és az embernél.

"Olyan géneket fedeztünk fel, amelyeknek a működése az aminosavak változásától függően különböző; voltak közöttük olyan gének is, amelyeknek a működése létfontosságú a központi idegrendszer szempontjából" - közölték a kutatók.

Az evolúcióval kapcsolatos korábbi kutatások során már feltételezték, hogy e két aminosav mutációja okozza a különbséget a csimpánz és az ember génje között, és ez befolyással lehet a beszéd képességére is. A kutatók emberi és csimpánz-agyszöveteket, valamint sejttenyészeteket használtak fel, hogy összehasonlítsák az FOXP2 gén mutációinak hatását a beszédért felelős gének csoportjára. Ekkor fedezték fel, hogy a csimpánzok FOXP2 génjének más hatása van, mint az emberének.

"Az FXOP2 által befolyásolt génekre összpontosítva újabb eszközöket fedeztünk fel, amelyekkel tanulmányozni lehet az emberi beszéd molekuláris szinten történő szabályozását - közölte Genevieve Konopka, a tanulmány társszerzője.

"A skizofrénia vagy az autizmus eseteiben a molekuláris folyamatok segítségével könnyebben megérthető, hogyan hatnak ezek a betegségek az agy beszédképességére" - tette hozzá a kutató. A két molekula által játszott szerep új utakat nyit az emberi evolúció kutatásában. Nem lehet tudni, hogy mikor jelent meg a két aminosav mutációja, ugyanis az ember és a csimpánz közötti fejlődés mintegy 5 millió éve vált szét, míg a paleoantropológusok (ősemberkutatók) legkevesebb 100 ezer, esetleg 70 ezer évvel ezelőttre datálják az emberi nyelv megjelenését. A kutatók szerint nagyon érdekes lesz látni, hogyan áll a dolog a neandervölgyi embernél.

Az agyon túl az embert az emberszabásúaktól megkülönböztető morfológiai (alaktani) sajátosságok is szerepet játszanak a beszédben. "Nem tudjuk, mi történne, ha emberi agyat adnánk egy csimpánznak: vajon tudna-e beszélni? Az emberek többsége szerint nem, mert az emberi nyelv, a légutak és a szájpadlás sokkal alkalmasabbak a beszédre" - fejtette ki a kutatás vezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!