A szív és a vérkeringés terhelhetősége fiatal felnőttkorban magasabb intelligenciát, később pedig jobb szociális és gazdasági helyzetet eredményezhet. A Göteborgi Egyetem orvosai több mint 1,2 millió olyan férfi adatainak vizsgálatából következtettek erre, akik 1950 és 1976 között a honvédség szolgálatába léptek.
Azok a katonák, akiknek a szíve és vérkeringése jó állapotban volt, nem csak az intelligenciateszteken értek el kedvezőbb pontszámokat, hanem később életük során magasabb végzettséget és jobban fizető állást is szereztek.
Nem az izomerőn van a hangsúly
A jelenséghez azonban az izmok erejének tulajdonképpen semmi köze: Michael Nilsson kutatásvezető szerint a fittség ebben az esetben azt jelenti, hogy jobb a szív- és tüdőkapacitás, így az agy bőségesen jut oxigénhez.
A kutatóknak a PNAS amerikai orvosi szaklapban ismertetett tanulmánya szerint a fiatalok iskolás éveik során is profitálhatnak a jó erőnlétből, ezért a testnevelésóráknak nagy jelentőségük van. "Abszolút kötelező tantárgy, ha matematikából és más elméleti tantárgyakból is jól akarnak teljesíteni" - hangsúlyozta a kutatásvezető.