Mobiltelefon 2005-ben: Hol tartunk most?

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az MTA és a T-Mobile Rt. szervezésében április végén nagyszabású nemzetközi konferenciát látott vendégül a főváros. Az Akadémia és a mobilszolgáltató cég együttműködése több éves múltra tekint vissza. Az alábbiakban az ME korábbi előadójának, a konferencia szervezőjének, Nyíri Kristófnak az előadásait foglaljuk össze röviden.

Kollektív gondolkodás

Nyíri professzor konferencia-előadásában arról a változásról beszélt, amely az Internet és a mobiltelefonok terjedésének köszönhetően a gondolkodásunkban következett be: ezen eszközök révén ugyanis problémamegoldó képességünk mind gyakorlati, mind elvontabb síkon jelentősen megnövekedett. Elég csak két területre utalni itt: a demokratikus politika (e-demokrácia és m-demokrácia - utóbbi, ritkábban használatos kifejezés a mobiltelefonokra utal) és a tudományos-technológiai kreativitás lehetőségeinek látványos növekedésére (pl. 2003-ban a SARS-vírus rendkívül gyors azonosítása és tesztelése aligha valósulhatott volna meg a hálózati kommunikáció léte nélkül).

Mindezen tények arra utalnak, hogy napjainkban a kollektív gondolkodás új válfajával kell szembesülnünk. A fentiekből kitűnnek ennek hasznos aspektusai, de vajon mit veszítünk általa? Gondoljunk csak arra, hogy a folyamatos hálózatba kapcsoltság kiiktatja a mentális magány pillanatait életünkből. Ahogy James Katz megfogalmazta, az ember képtelen koncentrálni, tervezni, elmélyülten gondolkozni bizonyos problémákról. Raimondo Strassoldo a mobiltelefon elterjedésének legnagyobb veszélyét abban látja, hogy az emberek önmagukat csupán kommunikációs hálózatok termináljaiként kezdik kezelni. A hálózati kommunikáció gyökeresen új élményt jelent az ember számára - az egyén vagy a közösség, a hálózat érdekei az előrébb valók?

Vajon a megszakítás nélkül kommunikációt folytató egyén kizárólag felszínes gondolatokat tud produkálni, azaz a magány a mély gondolatok szükségszerű velejárója? A nem írásbeli kultúrákban a magány kikényszerített tényező, például a beavatási szertartásoknál. A homéroszi görög nyelvnek nem volt szava a magányos, belső, mentális események leírására - nem állt rendelkezésükre olyan szókincs, amellyel elvont kognitív állapotokat vagy folyamatokat lehet jelölni. Ezt a szótárat a nyugati filozófia Platóntól kezdve alkotta meg, hogy aztán Descartes-nál elérje ennek teljességét.

A "felszínesség" a "gondolati mélységhez" hasonlóan metafora - a kettő kiegészíti egymást. A múlt század húszas éveiben Balogh József beszélt arról, hogy az antik Hellászban és Rómában nem létezett a ma bevett néma olvasás - az írott szöveget hangosan ki kellett mondani azért, hogy megértsék azt. Vagyis az írott és hangzó szöveg között nem állt fenn a mélység-felszínesség ellentét. Gutenberg találmányának terjedésével néhány évszázad alatt a néma olvasás vált szabállyá: a nyomtatott papíron a szavak világosan elkülönülnek egymástól: az olvasó elméjében önálló eszmék illúziója idéződik fel. Ennek az illúziónak Descartes volt a prófétája, 1619-1620-as magányos elmélkedéseinek eredményei közismertek. Fel lehet még itt idézni John Locke szavait: a nyelv szavai az ember elméjében megképződő eszmék jelei. Wittgenstein mindezt a magánnyelvről tett megjegyzéseivel egészítette ki: a magánnyelv képtelenség az orális kultúra keretei között.

Hajnal István történész az 1930-as években, majd később Walter J. Ong beszél arról, hogy a teljes élethez nem csak a közelség, de a távolság érzése is hozzátartozik - ez magyarázhatja, miért írunk inkább sms-t ahelyett, hogy felhívnánk az illetőt. Merlin Donald elmélete szerint a gondolatok nem csupán írással, de képekkel is láthatóvá tehetők. Nyíri Kristóf előadásában visszajutott arra a pontra, miszerint manapság a komoly gondolkodás kétségkívül a hálózati kommunikáció keretei között valósulhat csak meg... A gondolkodás mindenekelőtt és mindvégig, kollektív teljesítmény.