A "hálás" utókor
Ecce homo: Mozart
H. C. Robbins Landon Mozartról szóló kötetének ismertetője, László Ferenc tollából. "Mesélik, hogy Karl Barth, aki alighanem a XX. század legnagyobb hatású református hittudósa volt, egyszer elszólta magát. A mennyországban az angyalok biztosan Bach-kantátákkal dicsérik Istent, jelentette ki, majd hozzátette: de az is biztos, hogy szabadidejükben, amikor a maguk tetszésére muzsikálnak, Mozartot játszanak; ilyenkor a Mindenható is odafülel, és nagy-nagy örömét leli benne."
Tanulmány a zseniről
Aaron H. Esman írása a Thalassa hasábjain jelent meg. "Mozart röpke, de hihetetlenül termékeny pályafutásának legszembeötlobb vonása egész biztosan a zeneszerzo koraérettsége. Túl jól ismert - bár kétes hitelu - a négyéves kori titkos pianistaságáról szóló történet ahhoz, hogy ne legyen unalmas újbóli meghallgatása. Igaz-e vagy sem, azt mindenesetre megalapozottan állíthatjuk, hogy Mozart zeneileg már akkor aktív volt, amikor a legtöbb gyermek még olvasni sem tud, és már öt éves korában rövid darabokat komponált zongorára."
![]() |
Mozart és Constanze Milos Forman világhírű filmjében |
Mozart a moziban
Számtalan filmben csendül fel ismerős Mozart-muzsika: itt egy rövid lista ezekről az alkotásokról. Csak néhány világhíres cím a sok százból: Teoréma, Babette lakomája, JFK, Harry és Sally, A nyolcadik utas a halál, és persze a leghíresebb mind közül - Milos Forman Amadeusa.
Mozart felesége (angol)
Mozart felesége, Constanze iránt a legtöbb életrajzíró csupán csekély érdeklődést mutat, s ha említik, akkor is pejoratív kontextusba helyezik nevét. Juliet Waldron honlapján egy izgalmas szerelmes-történelmi regény bontakozik ki, melynek alapját a zeneszerző és neje közötti levélváltás, valamint számos kortárs forrás jelenti.
Mozartkugel (angol)
A földkerekség egyik kedvenc csokoládéja: a Mozartkugel otthona a világhálón. Ha még nem kóstolta, itt az ideje kipróbálni!
Exhumálják Mozart családtagjait
A Múlt-kor történelmi portál 2004-es tudósítása. "Exhumálják Wolfgang Amadeus Mozart családtagjainak a salzburgi Szent Sebestyén temetőben lévő sírját. Ezután DNS-vizsgálat tárhatja fel, hogy a Mozarteum Alapítvány tulajdonában álló koponya valóban a híres zeneszerzőé-e."
Mozart interaktív naplója (angol)
A British Library jóvoltából a honlapot látogatva az az érzésünk lehet, mintha egy valódi könyvet lapozgatnánk. A különleges interaktív zenei napló 75 audiorészletet tartalmaz.
Mindenütt Mozart, mégpedig másként
Szászi Júlia írása a Népszabadságban a tavalyi Salzburgi Ünnepi Játékok Varázsfuvola-előadásáról. "Jeges rémület kerítette hatalmába Mozart zenéjének szerelmeseit az idei Salzburgi Fesztivál Varázsfuvola-előadása után: vajon ezt hozza majd a 2006-os jubileumi év? A 'mindenáron más' szándékát, amely aligha egyezik a szerző elképzelésével?"
Rondó - Mozart reklámértékéről
Vajon miért Mozartnak a legnagyobb a reklámértéke minden zeneszerző közül? A fidelio.hu összeállítása. "A Mozart-imidzs, ami ma a fejünkben van, a tömegkommunikáció "alkotása". Minden benne van, ami Mozartból a ma embere számára vonzó lehet: a fiatalos szenvedély, a populáris zenére való törekvés, az ős pop-sztár jelleg."
Marad a rejtély Mozart koponyája körül?
"Bár az év elején még úgy tűnt, sikerülhet megfejteni a Mozart-rejtélyt, hosszas vizsgálódást követően osztrák és amerikai szakértők is arra a véleményre jutottak, hogy egyedül a bizonytalanság biztos. Mozart állítólagos koponyájáról a mostani vizsgálatok során sem sikerült bebizonyítani, hogy az valóban az övé lenne." Pálinkás Károly írása a National Geographic honlapján.
Digitalizálják Mozart operáinak a kottáit
"A munka a neves zeneszerző hét operájának összesen mintegy 4000, kézzel írt kottaoldalát érinti. A program nehézségét az jelentette, hogy a második világháború után a kották szétszóródtak szerte Európában."
Mozart geológus barátai
A Természet Világa izgalmas felvetést vizsgál cikkében: "Wolfgang Amadeus Mozartnak, "az emberiség ismert története talán legnagyobb zsenijé"-nek, minden bizonnyal voltak életében geológus barátai. Ennek kifejtése, bizonyítása lesz a feladatunk. Csakhogy mindjárt kezdetben bizonyos értelmezési és terminológiai megszorításokat kell tennünk mind a "geológus", mind a "barát" megjelölésekhez."
Operaszövegek magyarul
Egyebek mellett Mozart operáinak librettói is elérhetők ezen az oldalon: Cosi fan tutte, Don Giovanni, Figaro házassága, Szöktetés a szerájból, A varázsfuvola.