A láthatatlan alapszövet

"A tehetséggondozásnak az a titka, hogy megtaláld és megtartsd a kontaktust az igazán rátermett diákokkal. Főleg a szemináriumi órákon lehet rájuk találni: a reagálásokból, a csillogó szemekbol, egy referátumból vagy az órák közti szünetben feltett kérdésből" - nyilatkozta lapunknak az OTDT ügyvezető elnökségének tagja.

A Szendrő Péterrel készített interjúban merül fel az a kérdés, hogy ki tekinthető tehetségnek. Az OTDT elnöke szerint azt kell gondozni, akinek a képességei távol esnek a lehetőségeitol. Hogy lehet elcsípni a tehetségeket?
- Csurgay Árpád akadémikus azt mondja erről, őt úgy tanították, hogy mindenki tehetséges valamiben. Én inkább az ő véleményét érzem magamhoz közel állónak: mindenki tehetséges, leszámítva azokat, akik lusták, illetve csak a krediteket akarják gyűjtögetni. A tehetséggondozásnak az a titka, hogy megtaláld és megtartsd a kontaktust az igazán rátermett diákokkal. Főleg a szemináriumi órákon lehet rájuk találni: a reagálásokból, a csillogó szemekből, egy referátumból vagy az órák közti szünetben feltett kérdésből. Persze igaza van Monok Istvánnak, aki éppen a Szegedi Egyetemben vetette fel néhány hete, hogy nehezebb ma a nagyobb évfolyamokból válogatni, mint régen. Ilyen értelemben könnyebb a kis létszámú szakok dolga, ott a tanár közelebb kerülhet a diákokhoz. A tömegképzés felfuttatásának idején egyébként arról szóltak a hipotézisek, hogy mivel többen kerülnek be a felsőoktatásba, több lesz az igazán tehetséges hallgató is. De belső becsléseink és a TDK-s adatok szerint a diákkörös és kutatásra orientált tehetséges hallgatói arány konstans maradt.

Elfogadva azt az alapállást, hogy minden hallgató tehetséges, mondhatjuk-e azt is, hogy minden tanár egyben potenciális mester is, vagy ehhez különleges képességek szükségesek?
- Tulajdonképpen az is egy külön beszélgetés tárgya lehetne, hogy ki választ kit, a diák a mestert vagy fordítva. A többségi vélemény - amit magam is osztok - szerint a diák választ mestert, az alapján, hogy kiben bízik, kinek a tudományos felfogását fogadja el. Én magam is tanárt választottam, Wittman Tibor professzort, aki Latin-Amerikát kutatta. Bíztam benne, elfogadtam az általa felkínált témát, s elhittem, komoly eredményeket érhetek el a vezetésével. Szerintem a diák dönti el, ki a mester és ki nem. Vannak persze olyan személyiségek, akik inkább kutató professzorok, s a hallgatókhoz kevésbé kerülnek közel, mások nincsenek ugyan a kutatás élvonalában, de jól tudnak tudósokat nevelni. Azt is fontosnak tartom, hogy az oktatók, kutatók nemzetközi kapcsolataik révén segítsék a diákköri munkát. Az interjúk legtöbbje is arról szólt, hogy egy igazi mester, ha vannak külföldi kapcsolatai, nemcsak itthon menedzseli, hanem "röpteti" is tanítványát, külföldi ösztöndíjakkal segíti.

A Szegedi Tudományegyetem OTDK-s sikerei nem vitathatóak, de mégis úgy látszik, egyes karok, intézetek több, mások kevesebb figyelmet fordítanak a tehetséggondozás ezen formájára. Ön hogy látja ezt?
- Kétségtelen, hogy nem minden intézet fordít ugyanakkora figyelmet a diákkörre, de összességében Szeged egyértelműen az egyik zászlóshajója a mozgalomnak. Ez a szerep még inkább megerősödött az addig is kiváló eredményeket elérő JATE, a SZOTE és a JGYTF egyesítése után. Az elmúlt évek felsooktatási átrendezéseit követően kialakult új helyzetben az ELTE és az SZTE magasan vezet, illetve bizonyos területeken meghatározó szerepet játszik a Műegyetem és Gödöllő. Érdekesség, hogy Pécs, Miskolc és Veszprém visszaesett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem viszont kezd feljönni. S ami még érdekesebb, de talán már nem is meglepő, hogy az említett négy vezető egyetem diákköri konferenciás teljesítménye ugyanazt mutatja, mint amit később a nemzetközi mérések ezen egyetemek tudományos teljesítményéről tudósítanak.

Pintér M. Lajos
Forrás: Szegedi Egyetem