Átlag feletti teljesítmény fél-pénzen

Vágólapra másolva!
Tolnai Márton, az MTA Kutatásszervetési Intézetének igazgatója tanulmányában nemzetközi adatok tükrében számol be a magyar tudományról.
Vágólapra másolva!
Átlag feletti teljesítmény fél-pénzenhttp://www.mta.hu/fileadmin/2006/07/Felpenz.pdfA teljes tanulmány online változata

Az alábbiakban Tolnai Márton tanulmányának fontosabb megállapításait olvashatják. A teljes tanulmány letölthető, illetve online olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

A XXI. század elején a fejlett nemzetek tudománypolitikájában központi kérdéssé vált, hogy mennyit tudnak a kormányok közpénzekből adni kutatásra és fejlesztésre. - kezdi beszámolóját Tolnai Márton. Komoly küzdelem folyik azért, hogy az ipar minél nagyobb részt vállaljon ezen feladatok költségeiből. A magyar tudomány igen jól teljesít, ha produktumát a tudományos kutatás nemzetközileg elfogadott mércéjével mérjük. A legfontosabb kérdés: mindezt milyen feltételek mellett éri el? "Tanulmányunk célja, hogy ütköztessük az eredményeket és a feltételeket, és az adatokkal bizonyítsuk: átlag feletti teljesítményét jóval az átlag alatti feltételek mellett éri el a magyar tudományos közösség."

Folyik a munka a Debreceni Egyetemen
Folyik a munka a Debreceni Egyetemen


A tudományos kutatás jellemzően közvetett módon hat a gazdaságban. E hatások érvényesülésének alapvető eszköze a publikálás, a tudás elérhetősége. A potenciális felhasználókhoz időben eljutó információ "termelheti" meg azt a hasznot, amely a tudományos kutatásra fordított összegek sokszoros megtérülését biztosíthatja. Ily módon a kutatók is ellenőrizni tudják eredményeik hatását, főképp kutatótársaik véleménye révén. A tudományos
kutatás teljesítményének megítélése elsősorban a publikációk és azokra vonatkozó hivatkozások mérésével történik.

Az egyes mérési módszerek eltérései miatt óriási különbségek lehetnek a különböző szervezetek adatai között. A KSH a hazai kutatók teljesítményeként 2003-ban közel 35 ezer folyóiratcikket regisztrált, míg a philadelphiai Thomson-ISI "Web of Science" (WoS) adatbázisa 4 ezer körüli számot mutatott ki. A WoS adatbázis minőségi alapon szelektál, így a nemzetközi tudományos közvélemény a WoS adatbázist tekinti a legmérvadóbbnak. Elemzésünk során mi is az itteni publikációs és idézettségi adatokra támaszkodtunk.

A Web of Science adatbázisában 1996-2005 között összesen 40 287 magyar szerzős publikáció és 243 218 idézet szerepel, az egy publikációra jutó idézetek száma 6,04. Az adatbázisban található 140 ország rangsorában Magyarország jó helyezést ért el: a publikációk száma szerint a 34., az idézetek száma szerint a 30. a sorban. A legidézettebb kutatók 62 országot tartalmazó listáján hazánk a 24. helyen áll.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!