Játszva gyógyítanak

Szegeden egyedülálló beszédfejlesztő szoftvert fejlesztettek ki, mely az olvasási problémákkal küzdők életét könnyíti meg. Beszélgetés Bácsi János nyelvésszel.

Milyen újabb eredményekről lehet beszámolni ezen a területen?
- Inkább további fejlesztésekről tudok beszámolni: a szoftvert teljesen beszélőfüggetlenné szeretnénk tenni. A szoftver eredetileg négy-tizenkét éves gyerekeknek készült: óvodások, 1-4. osztályosok hanganyagát rögzítettük, ezeket az anyagokat szegmentáltuk, és a szoftver ennek alapján ismeri fel a hangokat. Az utóbbi időben egyre több felnőtt hangot rögzítettünk, mind hölgyekét, mind férfiakét, és ezt is beépítjük a felismerőrendszerbe. A beszélőfüggetlenség tehát azt fogja jelenteni, hogy életkortól és nemtől független használható lesz a szoftver. Az első verzióval például jómagam sem tudtam néhány magánhangzót olyan magasságban produkálni, hogy a gép felismerje. Az ehhez készített ötmillió adatot tartalmazó hangarchívum egyébként kutatási célból mindenki számára hozzáférhető.

Az archívum iránt van érdeklődés?
- Igen, van. Az archívum alapját az adta, hogy a négy évvel ezelőtt forgalomban lévő tizenhárom elsőosztályos olvasókönyv alapján készítettünk egy gyakorisági szótárat. Maga a szótár is hozzáférhető kutatási célból, és már többen kérték tőlünk. Ebben a kétszáz leggyakrabban előforduló szót használtuk fel, és ezeket mondta ki több ezer gyerek. Ezt a hanganyagot vittük számítógépre, majd szegmentáltuk, vagyis felbontottuk beszédhangokra, fonémákra, és "megtanítottuk" a számítógéppel.

Mint a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyakorlóiskolájának igazgatója hatalmas gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Ugyanakkor pedagógusként kutatja a multimédiás módszerek alkalmazásának lehetőségeit is a kutatásban. Az információáramlás az utóbbi közel egy évtizedben jelentős változáson esett át. Milyen hatásai tapasztalhatók ennek a mai gyerekek olvasási készségében, az olvasáshoz fűződő attitűdjében, egyáltalán a beszédében?
- Ezen a területen nagy ellentmondást látok, majdnem olyat, mint amilyen a nyelvújítás korában a haladók és maradiak harca, vagy az ipszilonisták és a jottisták háborúja volt. A számítógéptől nem kell félni: megfelelően használva barát, nem pedig ellenség. Én a kérdést a másik oldalról közelíteném meg. Valójában az agyunkat kell tágítani. Az evolúciós pszichológia mutatott rá, hogy az élőlényeknek, azokon belül is az emlősöknek eleinte volt egyfajta epizodikus memóriájuk. Ez a mai napig meg is van. Ezután lett egy mimetikus memóriarészük is, ez is megvan jelenleg a főemlősök egy részénél. Majd csak az embernek lett nyelvi memóriája, mely a hosszútávú memóriánk különleges blokkja, egyfajta lexikon, ahol a tartalmas szavakat őrizzük. Bármilyen nagy is ennek a kapacitása, ebbe nem tudunk mindent beletenni, és ezért hoztunk létre külső tárolórendszereket: először a könyveket. Ezekbe minden olyan tudás belefért, ami a fejünkbe már nem. Amikor a könyvnyomtatás megjelent, ugyanekkora vita lehetett az akkori előadók és a könyvnyomtatók között: alighanem féltek attól, hogy a továbbiakban a szóbeli előadásra senki sem lesz kíváncsi, mert el tudja könyvből is olvasni.

Screenshot a Beszédmesterből