Makovecz Imre

A szerves építészetről, a szerves gondolkodásról

Az élő építészet arra törekszik, hogy a korábbi geometriát egy új felfogással, a geometriának egy újabb felfogásával váltsa fel. A tér-idő-folytonosságról beszélek: arról, hogy a pont nem egy síkban kiterjedés nélkül található elem, hanem időpont a térben. Dramaturgiai jelentősége legalább olyan fontos, mint térbeli helyzete, e kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Ebből következően az élő építészet megkérdőjelezi a tektonikát, a tektonika szokásos fogalmi kategóriáit. Nem idegen ettől az építészeti gondolkodástól az, hogy történelmi rekvizitumokat is beemeljen a kimozdított, nem-statikus, három dimenziósnak már nem mondható térbe: hogy az építészet eszköztárába beemelje a drámát. A drámát, amely a "megtörténhetett volna" és a "megtörtént" világ határán keletkezik.

Térjünk hát rá az épületekre - beszéljenek ők helyettem.

"1962-ben ezzel az építészettel még egyedül voltam, mint az ujjam... egy eldugott kis tervezőirodába mentem, ahol nem voltam Aczél és Bodor elvtársak szeme előtt. Akkor óriási öröm volt a számomra, hogy megépültek ezek a kis épületek, amelyekben föl lehet fedezni a cáki pincesortól Rudolf Steineren át, a Goetheaneumon keresztül ilyen áttűnésben sok mindent..."

"A belsőt színes tussal pácoltuk be... Komáromba fölmentünk egy Warszavával egy zsáknyi színes tusért, mert szeszes pácot nem lehetett kapni, és ezzel kentük ki az egészet... gyönyörű ragyogó színe volt, egészen addig, amíg egy biztosítási csalás kedvéért le nem égett..."

"Ezeken a rajzokon és fényképeken az izgatott, hogy bizonyos elemi pszichológiai mozgások, mint a közeledés és távolodás, gesztusai miként segítenek hozzá az építészeti tér dinamikájának megértéséhez..."