Szabó Miklós naplója

 

Ma volt a megnyitó. Nagyon tetszett. Lezárt utakon mentek ki az autóbuszok a faluból a stadionhoz. Ott persze jó csomót várni kellett, míg a fölvonulás megkezdődött. Igen jól ment a csapat, elől a "hazai" majd az "itteni" formaruhában. Hatalmas volt az ováció, ami minket fogadott. Nagyon büszkén mentünk, az volt az érzésem, hogy mindenki szeretettel tapsolt nekünk, olyan ovációt mint mi, csak a hazaiak kaptak.

Három katonazenekar felváltva játszott, parádés uniformisban, parafa sisakban. A nagy hőségben két dobos lett rosszul, estek el. A zenekar játszott tovább, mentők jöttek oda, azok hozták rendbe őket. Az oroszok az USA után jöttek, így még feltűnőbb volt, hogy milyen hidegen fogadták őket. A japánokat fogadta még olyan közöny. Itt sem szeretik őket (és félnek tőlük), kifelé menet is nagy ovációt kaptunk, ami még fokozódott, mikor integetni kezdtek a lányok. Hazafelé is együtt ment az összes gépkocsi.

Az úton mindenütt - akár kifelé - nagy tömeg állt, integetett és kiabált. Ma délelőtt a magas és női diszkosz-selejtezőn 70.000 ember volt jelen. Nagy élmény volt, hogy fentről nézhettem a versenyt, az olimpiát. Itt vagyok, amit igazán nem reméltem volna tavaly ilyenkor. A legutolsó londoni kollektív sürgönyben nekem is jött hír, hogy egészségesek és a lakás ép. Még mindig teljes a bizonytalanság a hazai eseményekről. Az az érzésem, ha kicsit is konszolidálódik a helyzet, mire hazamegyünk, akkor feltétlenül jobb, hogy most itt vagyunk, nem eshetünk be semmilyen szórásba.

Minden második nap mozi van a táborban. Tegnap este egy igen érzéki spanyol nő táncolt egy cowboy filmben. Általános tetszésnyilvánítás kísérte a nézőtérről. Az amikkel az élén mindenki tempósan ad kifejezést érzelmeinek. Csókolózás közben zúg a terem a helyeslő kiabálásoktól.