Sárkány István naplója

 

Fél 2, illetve fél 7 órakor érkeztünk Bangkokba. A nagy meleg rögtön megcsapott, amint a gép megállt. A kiszállást elég nehezen engedélyezték. A repülőtéren a pakisztáni olimpiai csapattal találkoztunk. Találkoztunk egy amerikai emeletes csapatszállító repülőgéppel is, mely a bangkoki repülőtéren állt. A versenyzők érdeklődéssel nézték meg a hatalmas gépet. Vajon mit szállíthatott Bangkokba? Rágógumit? De éppen akkor, mikor rágták is.

Saigon. Hatalmas zöld területek, rizsföldek és enyhébb időjárás. A repülőről látható sík területen fák között kis kedves házak. A város nem nagy, a környéken sok a nádfedeles ház. A fél oldalra dőlt leszálló repülőgépről szinte belátni a házakba. A repülőtéren lévő étteremben ebédeltünk.

Az étterem elég elhanyagolt volt, különösen a konyhája, melyet láthattunk, mikor a teraszra felmentünk. A kiszolgálás gyors és udvarias volt, az étel gyenge, viszont a jeges narancslé, az igen jó volt. Ventillátorok mozgatták a levegőt és enyhítették némileg a 45 °C-os meleg, fullasztó érzését.

9 órás út áll előttünk Darwinig. Ez az utolsó előtti leszállás Melbourne előtt. A gépet alaposan előkészítik. Beszállás, indulás, és rövidesen több ezer méter magasban vagyunk. Az apró kis szellőztetőn friss levegő sustorogva tódul be és lassan felszárítja a verejtéket.

Otthoni du. fél 5, itteni 23 óra táján érkeztünk meg első ausztráliai állomásunkra, Darwinba. Bár késő éjjel volt, nyomasztó párás meleg csapott meg. Az étkezőbe mentünk, mely hűtve volt, és kissé enyhült a közérzetünk. Az étterem fürdőjében letusoltunk, és frissebben várjuk a 3000 km-es útnak indulást. Itt hallottuk, hogy több nemzet, Spanyol, Svájc, Svéd, Dán, Holland lemondta az olimpián való részvételt a magyar eseményekért. Szórványos híreket is hallottunk kint élő magyaroktól, de azokból sem tudtunk semmi megnyugtatót kihámozni. A csapat hangulata arcára van írva, nyugtalanság, szorongás. Felvetődött ismét a kérdés, helyes volt, hogy kijöttünk?

Közben itteni idő szerint elmúlt éjfél is. XI.10-t írhatunk, míg odahaza délután 6 óra van, ... és vajon még mi minden? Otthoni reggel fél 3-kor, illetve délelőtt fél 11-kor láttuk meg Melbourne-t, ezt a hatalmas falut. A repülőtéren nagyszámú kint élő magyar várt. Vámvizsgálat után elindultunk buszon. Az olimpiai faluban kedvesen berendezett lakások vártak. Az ebéd már magyaros ízű volt.

A már kint lévők nem tudtak kifogyni a kérdésekből. Mindenki nyugtalan a hazai események miatt. A repülőtéren egy hivatalos személy hivatalosan megkérdezte Martint és engem, hogy a magyar olimpiások közül hányan akarnak majd Ausztráliában maradni. Mit válaszolhattunk, mint azt, hogy majd megtudják. A kint élő magyarok közül is egészen sokan már a repülőtéren a kint maradásra beszélték rá versenyzőinket. Sok jót ígérnek, pedig önző céljuk van, azzal remélik csökkenteni marcangoló honvágyukat, hogy ha minél több magyart érzenek és tudnak közelükben. Néhánnyal beszélve olyan érzésem is volt, hogy hallva a hazai eseményeket és azoknak itteni és nyugati túlzásait, kissé igazolva látják kivándorlásukat. Mindez azonban keveset segít honvágyukon.

Délután az atléták és vízilabdások edzést tartottak. Az atléták elég nehéz körülmények között, az időjárás hűvössége miatt. Egyszóval, fáztunk.