Sprint haza - visszaemlékezések, 1956. október 29.

Annak ellenére, hogy ezen a napon az MTI-nek a sporthatóság vezetője, Hegyi Gyula azt nyilatkozta, hogy az olimpiai csapat előreláthatólag csupán a következő hétvégén, azaz nov. 3-4. körül utazik, maguk a sportolók már tudták, hogy az időpont ennél sokkal közelebbi: holnap indulnak. A tatai edzőtáborból és a sváb-hegyi Vörös Csillag Szállóból mindegyikük hazament összepakolni, ám a közlekedés a forradalmi Budapesten nem volt egyszerű. A sportolóknak másnap, 30-án délelőtt 10-re a Margitszigeti Szállónál kellett lenniük menetre készen.

Bolvári Antal:

"A sváb-hegyi Vörös Csillagtól mindenki ment a maga útján, többnyire gyalogszerrel. Én nagyon messze laktam, Rákospalotán, de nem volt probléma legyalogolni a Margit körútig, ami akkor a Mártírok útja volt. Gyermekkoromban ott laktam, a régi házban mindenki ismert, így tudtam kölcsönkérni egy biciklit, és azzal hazakerekeztem. A csúszós úton elég jó célpont lehettem, de hála Istennek nem történt semmi baj. Visszafelé ugyanígy; szépen visszaadtam a biciklit, majd gyalog fel a szállóba.

Zádor Ervin:

"Hazamentem a Sváb-hegyről az Andrássy útra gyalog. Nem a fal mellett haladtam, hanem kimentem az út közepére, feltettem a kezem és hangosan énekeltem. Ott mentem középen, mint egy őrült. Lehet, hogy bolondnak néztek, én csak azt akartam tudatni, hogy nincs nálam fegyver. Máig is emlékszem, hogy amikor beléptem az ajtón, a mama úgy istenesen szájon vágott, hogy milyen hülye vagyok, amiért haza mentem, akár le is lőhettek volna."

Szigeti Zoltán:

-"A szállótól az Üllői útra három órába tellett gyalogosan az út. Mi a Baross utca sarkán laktunk. Egy sarokkal odébb lőtték a laktanyát. Akkor már szétbombáztak mindent, elég rázós környék volt."

Hevesi István:

"A menyasszonyom Hidegkúton lakott, gyalog haladtam a házuk felé az úttörővasút mentén. Az egyik megálló előtt megállítottak. Katona voltam, katonaruhát viseltem, ott helyben agyon is akartak lőni. Mit keres itt egy katona az erdőben? Magyarázatomra végül nagy nehezen mégis elengedtek."

Wieland Károly:

"Urányi Jancsival együtt indultunk el Csepelre gyalog. Ahogy mentünk kifelé a gyorsvasút hosszú útján, akkor jöttek be az orosz páncélosok. Hát megmondom őszintén, be voltunk rezelve, mert simán lekaszálhattak volna bárkit. Amikor elértünk Csepelig az Urányi Jancsi odaadta a biciklijét, amivel átmentem Soroksárra. Másnap ugyanez visszafelé."

Tumpeck György:

"Kaptunk egy gazdag élelmiszercsomagot, hogy a hozzátartozóknak vigyük le, legyen mit enniük. Anyósomék a Baross utca és a József körút sarkán laktak, belőttek oda az oroszok, a civil harcosok meg tüzeltek kifelé. Nekem feltétlenül oda kellett mennem. Sose voltam majrés típus, egy százas sprintszerű nekifutással berohantam a házba, védtem a kaját, aztán ugyanazzal a lendülettel elinaltam a tűzvonalból."