Súlyos ukrán emberveszteségek okozásáról számolt be keddi hadijelentéseiben Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A tábornok még kedd reggel azt mondta, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 87 ukrán katonai objektumra mért csapást és mintegy 500 "nacionalistát" semmisített meg, köztük a Donbasz alakulat 60 tagját.
Este arról számolt be, hogy a légierő 33 célpontot és mintegy 200 "nacionalistát" pusztított el.
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 141 repülőgépet, 110 helikoptert, 589 drónt, 272 légvédelmi rakétarendszert, 2588 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 292 rakéta-sorozatvetőt, 1124 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2403 különleges katonai járművet veszítettek.
Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős orosz tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője kedden arra figyelmeztetett, hogy ukrán "nacionalisták" újabb, számos áldozattal járó "provokációt" készítettek elő Mikolajiv városban. A tábornok szerint a Znamenszka utcai repülőgép-javító üzem közelében rádióvezérlésű, roncsoló elemekkel megtöltött robbanószerkezeteket helyeztek el, amelyet egy tömeggyűlés mellett szándékoznak felrobbantani, az orosz katonákra terelve a gyanút.
Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszijszkaja Gazeta kormánylapban megjelent keddi interjújában azt hangoztatta, hogy a Nyugat és az általa irányított "kijevi rezsim" politikájának végeredménye csakis Ukrajna több államra való szétszakadása lehet.
A tisztségviselő megfogalmazása szerint "az Oroszország elfojtására irányuló kísérletük során az amerikaiak kijevi védenceiket felhasználva úgy döntöttek, hogy megteremtik országunk antipódusát, cinikus módon Ukrajnát választva ki ehhez, és megpróbálva megosztani azt, ami lényegében egy egységes nemzet".
Miután nem talált pozitív alapot arra, hogy az ukránokat maga mellé állítsa, Washington már jóval a 2014-es államcsíny előtt a nemzetük kizárólagosságát és a minden orosz iránti gyűlölet sugalmazta számukra" - mondta Patrusev.