Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium az általa csütörtökön bekéretett moszkvai német, dán és svéd nagykövetnek, amiért nem kapott tájékoztatást kormányuktól a felrobbantott Északi Áramlat orosz gázexportvezetékek ügyében folytatott vizsgálatok eredményéről.
Az orosz diplomáciai tárca kifogásolta, hogy a három ország vezetése nem biztosította a nemzeti vizsgálatok átláthatóságát és nem reagált Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök üzenetére, amely nyílt és inkluzív nyomozati folyamatot sürgetett, a Gazprom és az orosz hatóságok bevonásával.
"Megállapítottuk, hogy ezen országok egyértelműen nem érdekeltek az diverzánsakció valódi körülményeinek megállapításában. Éppen ellenkezőleg, cselekedeteikkel egyértelműen húzzák az időt, és megpróbálják elfedni a nyomokat és a bűncselekmény valódi elkövetőit, akik mögött szerintünk ismert országok állnak" - hangzott az orosz nyilatkozat.