Szlavomir Viszockij lengyel önkéntes, aki rendszeresen szállít humanitárius segélyeket Kijevnek, a Wirtualna Polskának adott interjújában elmondta, hogy hatalmasak az ukrán veszteségek, az Ukrajnának szállított nyugati felszerelések sem voltak olyan jók, mint azt várták.
– Tavasszal, nyár elején abban reménykedtek, hogy sikerül egy sikeres offenzívát végrehajtani, el tudják űzni az oroszokat. Itt azonban nincs siker. Hónapokig csak az első védelmi vonalat próbálták elérni" – mondta.
Viszockij hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők nagyszámú harcost veszítettek el, és a fegyverek is rohamosan fogynak. Hozzátette, hogy az orosz katonaság már mindent megtanult, és magabiztosan visszatartja az ukrán katonák ellentámadását, az ukrán katonák egyre inkább arra kényszerülnek, hogy rajtaütéseket szervezzenek.