Vietnam: az új ázsiai tigris<br/>

10 évvel ezelőtt Vietnamot új ázsiai tigrisként köszöntötték. Az országot irányító kommunista párt megnyitotta a határokat a világ előtt, és úgy tűnt, ilyen remek befektetési lehetőség a kínai nyitás óta nem volt.

A multinacionális cégek - például az Unilever, a Shell és a Mitsubishi - beözönlöttek az országba, nívós szállodák épültek, a gazdasági növekedés 10 százalékos lett - ez pedig hatalmas előrelépés egy, a harmadik világ szegényei közé tartozó országban.

Vietnam olaj- és ásványianyag-lelőhelyei, illetve mezőgazdasági forrásai révén vált népszerűvé a külföld előtt, legnagyobb vonzereje azonban az ország hatalmas munkaerejében rejlik. 76 milliós népességével Ázsia második legnagyobb lakosságát mondhatja magáénak, a vietnamiak mindemellett iskolázottak - a lakosság 88 százaléka tud írni és olvasni -, és ami igazán számít, hogy keményen, de olcsón dolgoznak.

A környező országok cégei is megjelentek Vietnamban, így gyors egymásutánban ruha- és játékgyárak épültek a dél-koreai, tajvani, hongkongi és japán tőkéből. Az ország ''befektetési területté'' vált.

A változás sehol sem volt olyan szembetűnő, mint az ország legnagyobb városában, Ho Si Minh-városban, amit lakosainak többsége még mindig - a forradalom előtti nevén - Saigonnak nevez.
Manapság a fiatalok a Planet Saigon elnevezésű divatos diszkókban szórakoznak, az üzletemberek pedig Mercedeseikkel cirkálnak a városban. A vállalkozók a háborúra emlékeztető hamisítványokkal kínálják a turistákat, akik új Thaiföldként emlegetik az országot, ahol az amerikai dollár ugyanolyan fizetőeszköz, mint a nemzeti valuta, a dong. Ma már nehéz lenne elképzelni, mit vártak a várost elfoglaló kommunisták 25 éve a jövőtől.

1975. április 30-án észak-vietnami tankok zúzták be a saigoni elnöki palota kapuját, ugyanakkor az utolsó amerikai katonát szállító helikopter is felszállt az Egyesült Államok követségének tetejéről. A következő évben egyesítették Észak- és Dél-Vietnamot.

Az 1980-as évek közepére, a katasztrofális politika, a háború hagyatéka és a növekvő elszigeteltség miatt nyomorba dőlt az ország. A kommunista párt 1986-ban változtatott politikáján, ettől kezdve a piacgazdaság bevezetése lett a cél. Szerencsére abban az időben váltottak a kelet-európai országok is, ez pedig a vietnami reformereket segítette.

Az új beruházási törvény lehetővé tette, hogy 100 százalékban külföldi tulajdonú vállalkozások alakulhassanak az országban. Ezt az előnyt az ázsiai, az ausztrál és az európai vállalkozások használták ki először. 1994-ben az Egyesült Államok is beszüntette a Vietnam ellen hozott kereskedelmi embargót, így abban az évben 400 amerikai cég telepedett le az országban.

1996-ra az országba érkező külföldi tőke nagysága meghaladta a 8,3 milliárd dollárt évente, ezzel Vietnam bruttó nemzeti össztermékének (GDP) egyharmadát állították elő. Néhány évvel később azonban megtorpant a gazdaság ilyen nagyarányú növekedése. A külföldi befektetők mára visszavonultak, a gazdasági növekedés ezért már csak évi 4 százalékos.

Elemzők szerint a kommunista párt megújulása, az úgynevezett ''doi moi", a meghirdetettnél kevésbé valósult meg, a befektetők pedig megelégelték ezt. Jó példa erre, hogy még 1996-ban is csak nagy nehézségek árán sikerült elérni, hogy a boltok kirakatába idegen nyelvű felirat is kerülhessen.

A végeláthatatlan bürokrácia, a korrupció és a megbízhatatlan jogi rendszer elkedvteleníti a beruházókat.

Mindez persze csak a nyugat szemszögéből látszik ilyen szomorúnak. A vietnamiak szerint a gazdaság, ha lassan is, de fejlődik, és csökkent a vidék szegénysége is.

A háború befejezése után az országba rizst kellett behozni, ma azonban Vietnam a világ harmadik legnagyobb rizsexportőre. Ugyanakkor az ország valutája, a dong, akkor is stabil maradt, amikor a térségben - Indonéziában, Dél-Koreában, Thaiföldön és Malajziában - az ázsiai válság söpört végig.

Politikai elemzők szerint a krízis valószínűleg a kommunista vezetés azon véleményét igazolja, hogy nem hasznos, ha egy ország gyorsan nyit a külföld felé.

Közel 4 évi tárgyalás után tavaly ősszel Hanoi és Washington kölcsönös kereskedelmi megállapodást kötött. Vietnam ugyanis az egyetlen ország, amellyel az Egyesült Államok a kereskedelmi viszonyok normalizálása nélkül tart fenn diplomáciai kapcsolatot.

Gazdasági szakértők az egyezménytől azt várják, hogy - akár már az első évben - 800 millió dollárral megnöveli Vietnam amerikai exportjának nagyságát.

Ironikus, hogy az országot leginkább azok támogatják, akik a vietnami háború alatt menekültek el az országból. Tavaly 1,2 milliárd dollárral gyarapították Vietnam gazdaságát a tengerentúlon élő egykori állampolgárok. Emellett folyamatosan térnek vissza anyaföldükre a kivándoroltak és elmenekültek, akik nem csak pénzüket, de ötleteiket és külföldön szerzett szakértelmüket is visszahozzák Vietnamba. Azonban a vietnami vállalkozókkal sem bánik kesztyűs kézzel a politika, nekik ugyanolyan nehézségekkel kell megküzdeniük, mint külföldi társaiknak.

Tavaly 3 millió dolláros beruházással az Amerikai Egyesült Államok megnyitotta saigoni konzulátusát. A konzul, Pete Peterson - egykori vietnami veterán - szerint az új épület a két ország közötti megbékélés és a ragyogó közös jövő szimbóluma. A nagykövet korábban megjegyezte: nincs még egy olyan ország, ahol a lehetőségek és a valóság között akkora eltérés lenne, mint Vietnamban.