Két brazíliai börtönben is fellázadtak a rabok az embertelen körülmények ellen. Sao Paulo egyik börtönéből 123 fegyenc szökött meg, miután lázadás tört ki a fegyházban. A szökevények közül tizenkettőt rövid időn belül elfogtak a rendőrök.
Sao Paulo mellett Cuiaba város börtönében is lázadás robbant ki: 150 tússzal akik látogatóba érkeztek rokonaikhoz a börtönbe elbarikádozták magukat. Négy napon keresztül tartották magukat a fegyencek, Vasárnap azonban belháború robbant ki a rabok között, a fegyencek mrátámadtak és megölték saját vezetőiket. A fegyencek vezetői ugyanis csak addig akarták tartani magukat, amíg a televízióban közzé tehetik felhívásukat. A belháborúval a túszdráma is véget ért - írta a BBC.
Brazíliában gyakoriak a hasonló akciók. A brazil börtönök túlzsúfoltak. A hely sokszor annyira szűkös, hogy néhány helyen, mint ebben ezekben a börtönben is a raboknak csak a vécében jut fekvőhely. A brazil fegyintézeteket egy ENSZ megbízott is megvizsgálta, aki szerint az elítéltekkel úgy bánnak, mint a vadállatokkal. Tavaly készített képeken tisztán látszik, amint az őrök puszta szórakozásból, sörétes puskával lövöldöznek a rabokra. A rendőrség szerint a Sao Paulo-i börtönlázadás vezetője az a José Carlos Nacimento, akinek felszítására két hónappal ezelőtt, egyidőben 27 börtönben törtek ki zavargások.
(RTL KLUB)
Ajánló:
angolul