Két személyvonat frontálisan összeütközött csütörtökön reggel a németországi Enzisweilerben. Az első jelentések szerint halálos áldozat nincs, de a hetvenet is elérheti a sérültek száma. Húsz sérült állapota súlyos.
Egyelőre nem ismert, hogy kinek a hibájából került szembe a Boden-tó közelében húzódó egyvágányos vasúti szakaszon ez a két vonat, amelyen túlnyomórészt iskolába menő gyerekek, illetve ingázó dolgozók utaztak.
Még egy órával a baleset után is sokan voltak az egymásba ékelődött vagonok foglyai, mert nem tudtak kijutni az összeroncsolódott vasúti kocsikból, pedig a tűzoltóság, a műszaki mentők és a mentők nagy erőkkel jelentek meg a helyszínen. Helikopterek is segédkeztek a sérültek kórházba szállításában.