A brit muzulmánok bin Laden mellett vannak

Vágólapra másolva!
A brit muzulmánok többsége adott esetben inkább az Oszama bin Laden által az Egyesült Államok ellen meghirdetett szent háborúhoz csatlakozna, nem pedig Nagy-Britanniáért vagy hazájáért harcolna.
Vágólapra másolva!

A Sunrise londoni székhelyű ázsiai rádióállomás által a hét elején végzett közvélemény-kutatás megkérdezettjei - főként pakisztáni származású 20-45 év közötti muzulmánok - 91 százaléka úgy véli, hogy az Afganisztán elleni háború a keresztény nyugat és az iszlám között folyik, és 98 százalék közölte, hogy nem harcolna Nagy-Britanniáért. 78 százalékuk kijelentette: nem támogatja Nagy-Britannia afganisztáni harcát. A megkérdezettek fele azt mondta, hogy Oszama bin Ladenért és az iszlámért harcolna.

A brit muzulmánok körében azt követően végeztek közvélemény-kutatást, hogy a hét végén az al-Muhadzsúrin londoni székhelyű iszlám szélsőséges csoport bejelentette: az egyik Kabul elleni légitámadásban a múlt héten életét vesztette négy, a tálibok oldalán harcoló brit muzulmán férfi. Az al-Muhadzsúrin szóvivője szerint a négy személy a hónap elején érkezett Afganisztánba, ahol múlt szerdán "mártÍrhalált" halt az amerikai légitámadásokban. A csoport vezetője, Omar Bakri muzulmán pap közölte, hogy több mint ezer brit muzulmán csatlakozott az afganisztáni tálibok harcához, de cáfolta, hogy csoportja toborzó tevékenységet folytatna a szigetországban. Bakri arra figyelmeztette a brit hatóságokat, hogy "Nagy-Britanniában is háború robbanhat ki", ha vádat emelnének a tálibok oldalán harcoló brit muzulmánok ellen. Bakri azután nyilatkozott, hogy Geoff Hoon brit védelmi miniszter hétfőn arab újságíróknak nyilatkozva óvta a brit muzulmánokat attól, hogy Afganisztánba utazzanak és a tálibokhoz csatlakozzanak. Kilátásba helyezte a tálibok oldalán harcoló brit muzulmánok büntetőjogi felelősségre vonását hazatérésük esetén. Brit illetékesek elmondták, tudatában vannak annak, hogy az elmúlt hEtekben brit muzulmánok utaztak Pakisztánba azzal a szándékkal, hogy Afganisztánban csatlakozzanak a tálib erőkhöz, de túlzottnak nevezték az al-Muhadzsirún szervezet azon közlését, mely szerint több mint ezer nagy-britanniai muzulmán vesz részt az afganisztáni harcokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!