A palesztin vezető rámalláhi hivatala izraeli katonai alakulatok gyűrűjében van, ezért bárki kíván is találkozni a palesztin elnökkel, nem teheti meg az izraeli hatóságok engedélye nélkül. Szombaton egy palesztin tárgyalócsoport vezetője, Szálah Tamari engedélyt kapott az izraeli katonai hatóságoktól Arafat felkeresésére.
A palesztin tárgyalók azt mondták: találkozni szeretnének Arafattal, mert nem kívánnak az elnök akaratával esetleg ellentétes egyezséget kötni, ezért útmutatást és utasítást akarnak kérni tőle a további tárgyalásokhoz.
A rámalláhi találkozóról visszatérve Tamari Betlehemben elmondta az újságíróknak, hogy megkapta Arafattól a kívánt instrukciókat, és - ezek ismeretében - máris felkérte az izraeli felet, hogy a lehető leghamarabb folytassák a tárgyalásokat a Születés templomába bezárkózott, és oda már huszonnegyedik napja beszorított mintegy kétszáz ember sorsáról.
A keresztény vallás egyik legszentebb helyének számító betlehemi templomban rekedt kétszáz főnyi tömegben van hozzávetőleg harminc palesztin fegyveres, akit az izraeli hatóságok Izrael-ellenes merényletek gyanújával kézre akarnak keríteni, és felelősségre akarnak vonni.
A többi bent rekedt ember nagyobbrészt palesztin polgári személy, aki a korábbi betlehemi utcai csatározások elől menekült a védettnek gondolt kegyhelyre. Kisebb részben a templomhoz, illetve a körülötte levő egyházi épületekhez tartozó egyházi személyekről van szó.
A folyamatban levő izraeli-palesztin tárgyalásokon azt vitatják, hogy mi legyen a harminc körözött fegyveressel, ha hajlandók kivonulni a templomból, és elengedni a borzalmas higiéniai feltételek között ott rekedt fegyvertelen polgári és egyházi személyeket.
Az izraeli fél vagy a megadásukat követeli, vagy legfeljebb abba hajlandó beleegyezni, hogy emigrációba vonuljanak. A palesztinok viszont olyan megoldást javasolnak, hogy e harminc fegyverest átszállítják Ciszjordániából a palesztin autonómia másik területi egységébe, a Gázai övezetbe. Ragaszkodnak ahhoz, hogy az Európai Unió szavatolja az izraeliekkel kötendő megállapodást.