A japánok szerint az észak-koreiak azért rabolták el állampolgáraikat, hogy azok japán nyelvet és szokásokat tanítsanak a kommunista ország hírszerző-képző iskoláiban.
Észak-Korea korábban mindvégig tagadta, hogy köze lenne az emberek eltűnéséhez. Ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan információkat szolgáltattak az eltűntekről, ugyanakkor a BBC tudósítása szerint ezúttal sem vált világossá, hogy az észak-koreai hatóságok elismerik-e a felelősségüket az állítólagos emberrablásokban.
A híradások szerint egyébként a japán kormányfő meglehetősen szerény fogadtatásban részesült, amikor helyi idő szerint kedd reggel megérkezett Phenjanba. Míg a dél-koreai államfőt két éve Kim Dzsong Il személyesen fogadta a repülőtéren, addig a japán miniszterelnököt megváratták, mielőtt beléphetett a találkozó helyszínéül szolgáló kormányzati vendégházba.
Megfigyelők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a megbeszélések mindkét fél számára nagy jelentőséggel bírnak. Észak-Koreának ugyanis óriási szüksége van Japán gazdasági és diplomáciai segítségére, a japán kormányfő pedig komoly politikai veszteséget könyvelhetne el, ha úgy térne vissza hazájába, hogy nem szerzett konkrét információkat a hetvenes-nyolcvanas években eltűnt 11 japánról.