Írország: Csökkent a bővítést támogatók aránya

Vágólapra másolva!
Nem várt eredményt hozott a szombati írországi, a nizzai szerződéssel kapcsolatos népszavazás előtti kampány: csökkent a szerződést határozottan támogatók és az azt ellenzők aránya is. Hat százalékkal nőtt a bizonytalanok aránya az utóbbi napokban, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek 31 százaléka nem tudja, hogyan voksoljon. A szombati népszavazáson gyakorlatilag arról döntenek, hogy hozzájárulnak-e az EU keleti kibővítéséhez, így Magyarország csatlakozásához. Az írek mellett azonban újabb veszélyt jelenthet a magyar uniós csatalakozásra, hogy Hollandiában kormányválsághoz vezetett a szervezet kibővítésével kapcsolatos vita. Elképzelhető, hogy a holland kormány megvétózza a keleti bővítést.
Vágólapra másolva!

A héten már nem csak az írországi politikusok kampányolnak, hanem vezető külföldi politikusok is. A visegrádi országok államfői, így Mádl Ferenc magyar, Václav Havel cseh, Aleksander Kwasniewski lengyel, és Rudolf Schuster szlovák elnök közös felhívásben fordult az ír választókhoz. Az Irish Independent napilapban olvasható közlemény szerint a nizzai szerződés a biztosítéka az unió működésének a bővítés után, de mindenekelőtt magának a bővítésnek az előfeltétele. Elutasítása nagy csalódást jelentene a tagjelölt országoknak, biztosan elodázná belépésüket, így elveszne egy történelmi esély a csatlakozni kívánó országok számára. Ezért a napilapban olvasható felhívásban az írek igen szavazatát kérték a visegrádi országok köztársasági elnökei.

Emellett a héten Dublinba látogató dán miniszterelnök is a nizzai szerződés mellett kampányolt. Anders Fogh Rasmussen kedden azt mondta, hogy a szerződés elutasítása beláthatatlan válságot okozna Európában,ezért ő is azt kérte az írektől, szavazzák meg a nizzai szerződést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!