Az Európai Bizottság intézménye ebben az aktív megfigyelői időszakban még nem lesz nyitott Magyarország számára, ugyanis az új belépőknek csak 2004. május 1-jétől lehetnek biztosai.
Magyarországnak ugyan szavazati joga nem lesz 2004. május 1-jéig, azonban minden szinten - a szakértők munkacsoportjaitól a miniszterek tanácsáig, valamint az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsig - ott lesznek megbízottjai, akik képviselhetik a magyar nézeteket.
Az Európai Unión belül több mint 2000 intézmény működik, ezek között a legfontosabb a 400-500 tanácsi munkacsoport, vagy úgynevezett komitológia, végrehajtó bizottság. Ezek tekintetében már folynak és április közepére fejeződnek be a tárcaközi egyeztetések, hogy megállapítsák a felelősségek elosztását és kijelöljék azokat a magyar tisztviselőket, akik az intézményekben Magyarországot képviselik. Kiutazhat szakértő Budapestről, az illetékes tárcáktól, de képviselheti Magyarországot a brüsszeli magyar EU-misszió valamely munkatársa is.
A tervek szerint minden tárcánál lesz egy fő felelős, aki koordinálja a minisztérium illetékességéhez tartozó tevékenységet az uniós intézményekben, de a napirendtől függ, hogy az adott ülésen ki vesz részt.
Az Európai Parlamentben 24 fős magyar delegáció vehet részt az aktív megfigyelői időszakban. A küldöttségben 10 MSZP-s, 9 fideszes, illetve 3 MDF-es és 2 SZDSZ-es képviselő kap helyet. Várhatóan 150-200 fő képviseli majd Magyarországot az Európai Unió különböző intézményeiben az aktív megfigyelői státus idején.
2004. május 1-je után jelentősen bővül majd azoknak a magyar szakértőknek és tisztviselőknek a száma, akik az Európai Uniónál dolgoznak. A 2010-ig terjedő időszakban Magyarország várhatóan 489 új tisztviselői státust tölthet majd be az Európai Bizottságban, az alacsonyabb szintű köztisztviselői posztokra vonatkozó pályázatokat áprilisban, májusban teszik közzé Brüsszelben.
A 489 állás között egy úgynevezett A1-es besorolású, azaz főigazgatói poszt jut majd Magyarországnak. Igazgatói (A2-es) posztból 6-ot, középvezetői (A3-A5) státusból 27-et tölthet majd be magyar állampolgár.
Magyarország a jelenlegi helyzet szerint hivatalosan egy, mégpedig tárca nélküli biztosi posztot kap az Európai Bizottságban. A biztosi posztra nem lehet pályázni, az azt betöltő személyt a kormány jelöli ki.