A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Hét emberrel végzett egy merénylő Bagdadban

Vágólapra másolva!
Hét ember meghalt egy pokolgépes merényletben Bagdad északkeleti kerületének egyik rendőrőrse közelében. Ugyanakkor megöltek egy spanyol diplomatát az iraki fővárosban.
Vágólapra másolva!

Pokolgép robbant egy gépkocsiban a főváros északkeleti kerületének egyik rendőrőrse közelében csütörtök délelőtt. Két rendőr és öt polgári személy életét vesztette. A hatóságok szerint öngyilkos merénylet történt, a gépkocsiban tartózkodó férfi ugyancsak életét vesztette. Egy rendőr, akit mellkasi sérülésekkel kórházba szállítottak, elmondta, hogy a rendőrőrs előtt állva látta, ahogy egy gépkocsi felgyorsul és belerohan több másik autóba, majd ezt követően hatalmas robbanás rázta meg a térséget. A Reuters szerint a merényletet Bagdad síita muzulmán övezetében követték el.

Bagdadban ez volt a legnagyobb, több halálos áldozattal járó támadás azóta, hogy ez év augusztusában öngyilkos merényletet követtek el az ENSZ bagdadi központja ellen. A támadásban 22 ember meghalt, köztük Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja.

Eközben meggyilkoltak egy spanyol diplomatát csütörtökön az iraki fővárosban. José Antonio Bernal Gomez éppen házából lépett ki, amikor végeztek vele egyelőre ismeretlen körülmények között. A diplomata halálát az EFE spanyol hírügynökség jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!