A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Teherán csak szombaton közöl választási adatokat

Vágólapra másolva!
Várhatóan csak szombaton napközben teszik közzé a iráni parlamenti választások részvételi adatait - közölte az iráni belügyminisztérium, egyúttal cáfolta az eddig elhangzott különböző részvételi adatokat.
Vágólapra másolva!

Szombat reggel állnak majd rendelkezésünkre az első részleges adatok, és azt reméljük, hogy napközben már közölni tudjuk a részvételi arányt - jelentette ki a tárca szóvivője, Dzsahanbaks Handzsáni. Amíg nem számoltuk össze a leadott szavazatokat, nem tudunk semmilyen adatot mondani, s egyetlen eddig közölt adatot sem tud hivatalosan megerősíteni a minisztérium - tette hozzá.

A többszöri hosszabbítás után péntek este tíz óráig leadott szavazatokkal az irániak 289 parlamenti képviselőt választanak meg. A parlament 290 fős lenne, de Bámban a december 26-i földrengés miatt nem voksoltak.

A képviselők többsége várhatóan keményvonalas lesz, miután a konzervatív muzulmán papokból és jogtudósokból álló Őrök Tanácsa a főbb reformpárti jelöltek indulását nem hagyta jóvá. Megfigyelők szerint sok függ azonban a részvétel nagyságától is.

A hivatalos végeredményt két-három nap múlva teszik közzé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!