A problémának híre kélt, a viszony pedig végképp elmérgesedett a balerina és a színház között, olyannyira, hogy tavaly szeptemberben el is bocsátották a táncosnőt. Decemberben ugyan visszavették, ám mivel nem kapott jelentősebb szerepeket, Volocskova szólókarrierbe kezdett.
Közben pedig pert indított jóhírének, szakmai reputációjának megsértése címén, és 200 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelt. A bíróság e hét csütörtökön azonban elvetette igényét, mondván, a testsúlyáról szóló publikációk nem ejtettek csorbát sem a becsületén, sem szakmai tekintélyén, sem pedig emberi méltóságán.