George Bush a "demokratikus Palesztina megteremtését fenyegető fegyveres bandák" elleni fellépésben nevezte meg a továbbhaladás útját, Mahmúd Abbászt és a Palesztin Hatóságot a terrorizmus elleni határozott fellépésre buzdította, hogy elnyerje szomszédai bizalmát. Hangsúlyozta egyben, hogy a békéhez két fél kell, és felszólította Izraelt, ne tegyen semmi olyat, ami ellentétben áll a nemzetközi rendezési tervben, az úgynevezett útitervben vállalt kötelezettségeivel, előre megszabná a tárgyalások kimenetelét a Gázai övezetről, Ciszjordániáról és Jeruzsálemről. Bush elnök leszögezte, hogy Izraelnek be kell szüntetnie a zsidó telepek bővítését a megszállt Ciszjordániában. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Izrael által épített biztonsági fal nem lehet politikai fal is egyben, figyelembe kell venni, annak milyen következményei vannak azokra a palesztinokra, akiknek semmi közük a terrorizmushoz.
Mahmúd Abbász az idén most járt másodszor a Fehér Házban, legutóbb öt hónapja találkozott az amerikai elnökkel. Bush dicsérő szavakkal méltatta vendégét, a béke programjával demokratikusan megválasztott palesztin elnököt.
Abbász nyilatkozatában az útiterv késedelem nélküli végrehajtását sürgette, a palesztinok ciszjordániai mozgásszabadságát korlátozó intézkedések visszavonását követelte, amelyek nehézségeket támasztanak és megalázzák a palesztinokat mindennapi életükben.
A palesztin vezető a The Wall Street Journal aznapi számának írt írásában azzal vádolta Izraelt, hogy aláássa az útitervet, amelynek a végrehajtásával adós maradt, buzgón bővíti Ciszjordániában a zsidó telepeket, a gázai övezet határait továbbra is zárva tartja, miközben a palesztinok reformokat vezettek be és érvényt szereztek a tűzszünetnek.