Arctalan rabokat aláznak a begőzölt vallatók

Az amerikai hadsereg normái és nyilvános kézikönyvei tiltják a foglyokkal szembeni erőszakos, embertelen bánásmódot, az elmúlt két évben mégis szinte állandósultak az amerikai katonákhoz köthető, rabokkal szemben elkövetett kegyetlenségek. A hadsereg évek óta titkolja a vallatási módszereket, bár a legfrissebb hírek szerint az amerikai védelmi tárca hamarosan nyilvánosságra hozza az összes technika részleteit. A rabok kínzásáról elhíresült, iraki börtönöket megjárt amerikai vallatótiszt szerint nem feltétlenül a szabályzatokkal van a baj, még a legjobb érzésű embereket is könnyen elkapja a gépszíj. A magyar jogi szabályok a vallatók kreativitására bízzák a módszereket.

"Bármit is állítsanak, a jogvédők... államok nem végeznek kihallgatásokat, ilyet csak egyes emberek tesznek. De vajon, mi fog megakadályozni egy törvényen kívüli helyen szolgáló, türelmetlen katonát abban, hogy alaposan helyben hagyja a sok névtelen, minden emberi jellegétől megfosztott boltos valamelyikét?" - kérdezte a Newsweektől, még 2004-ben egy neve elhallgatását kérő amerikai hírszerző tiszt. Bár a kérdésre adható válasz elsőre bántóan magától értetődő, a tapasztalat azt mutatja, semmi különös nincs benne. Nem csak a nyilvánosságra került, elborzasztó és egyedi esetnek tartott Abu Graib-i és guantánamói kínzások tartoznak a hírszerző tiszt által emlegetett eset alá, hanem még a legjobb szándékú, a szabályok betartására törekvő amerikai katonák által önkéntelenül elvégzett piszkos munka is, ami egyúttal azt is bizonyítja: nem feltétlenül a kézikönyvekkel, sokkal inkább a mögéjük rejtőző filozófiával van baj.

Az egyik amerikai tévétársaság 2005 novemberében készített interjút Tony Lagouranis vallatótiszttel, aki 2004-ben több iraki tűzfészekben is megfordult, dolgozott a hirhedt Abu Graib börtönben, Moszulban, Fallúdzsában. A katonai vallatás alapelveit 2001-ben, a New Yorkot ért terrortámadások előtt elsajátító Lagouranis, saját bevallása szerint gyanútlanul érkezett 2004 januárjában Bagdadba. Sem előtte, sem akkor nem kapott olyan utasítást, kiképzést, ami bármiben is eltért volna a terror elleni háborút megelőzően, normálisnak számító gyakorlattól: szó sem volt törvényen kívüli terroristák/ellenségek/gonoszok csorbítható jogairól, mégis egészen elképesztő az a lelki (vissza)fejlődés, amiről Lagouranis az interjúban beszámolt.

"Minden teljesen tisztességesen zajlott az Abu Graibban. Pont olyan volt, mint amit az iskolában gyakoroltunk, mintha egyenesen a hadsereg harctéri kézikönyvéből vették volna" - jellemezte a hirhedt bagdadi börtönben, 2004-ben uralkodó helyzetet Lagouranis. Szaddám Huszein kedvenc kínzókamrájában ekkor már sötét titkok készülődtek, a foglyok emberi és szexuális megalázásáról készült fényképek azonban még nem kerültek nyilvánosságra. Lagouranis szerint tehát még helyben sem lehetett semmi különöset érzékelni, a rabokkal semmi rendkívüli nem történt "csak beszélgettünk velük, kérdéseket tettünk fel nekik, esetleg - tudod - bevetettünk némi pszichológiai meggyőző technikát, de semmi, semmi túl komolyat."

"Tudtam ugyanakkor, hogy néhány vallató... durvább módszerekhez folyamodik" - folytatta Lagouranis. "Például, ha egy fogoly nem működött együtt, akkor fogyókúrára kényszerítették... De akár elvehették a ruháikat és matracaikat is, úgyhogy fagyoskodhattak a celláikban, ha nem működtek együtt" - mesélt kezdő tapasztalatairól Lagouranis, a hasonló esetek már többször bejárták az újságokat, tévéket az elmúlt évek fogolykínzási botrányai kapcsán. Lagouranis esete - és nyilatkozata - azonban bizonyítja, hogy az őrületen senki nem tud úrrá lenni, mindenki elveszti a talajt a lába alól.

Bizarr módszerek

Az guantánamói fogolytáborral és az ott állítólag végrehajtott kínzásokkal kapcsolatos botrányok után az FBI 2005 áprilisáig több mint 24 ezer kihallgatás jegyzőkönyvét tekintette át. A tapasztalatokról jelentés készült - mindössze 29 oldalon. Ennek ellenére ebben is több egészen bizarr módszer tűnik fel.

Egy 2003-as eset szerint például egy női kihallgató "beletúrt őrizetes hajába. A kihallgató egyúttal hátulról közelített őrizeteshez, megérintette térdét, vállát, főlé hajolt, arcával egészen megközelítette őrizetes arcát, hogy stresszhelyzetet teremtsen és megtörje koncentrációját a kihallgatás során."

Egy másik esetben a kihallgatás alatt álló fogoly arcon köpte szintén női kihallgatóját, aki kirohant a teremből, majd elsírta magát. A jelentés a következőket írja: "Tervet eszelt ki, hogyan állhatna bosszút pszichológiai módszerekkel. A vállánál érintette meg őrizetest, megmutatta neki a kezére kent vörös tintát és azt mondta, egyébként épp menstruálok. Őrizetes a földre vetette magát és a fejét verte a falba."

A jelentés emellett a kifogásolt vallatótechnikák között említi az alvásmegvonást, a szélsőséges zaj- és hőhatások alkalmazását, a női kihallgatók szexuálisan kihívó, a testi kapcsolatot sem mellőző magatartását.

"Kutyákat a moszuli börtönben használtunk... A rabot egy szállító ketrecbe zártuk. Egész éjjel ébren tartottuk zene és villódzó fények, kényelmetlen testhelyzetek segítségével, majd behoztuk a kutyákat..., de nem engedtük ki a kezünk közül. A katonai rendészet egyik kutyás közlegénye pórázon tartotta és szájkosár is volt rajta, így nem tudta bántani a foglyot" - mesélt egyre bizarabb tapasztalatairól, majd a riporter kérdésére - tudta-e a rab, hogy a kutyán szájkosár van? - magától értetődően vágta rá: "Nem, el volt takarva a szeme. Úgyhogy a kutya ugatott és ráugrott a rabra, aki képtelen volt megérteni, mi is folyik itt valójában... Nos, tisztában voltam vele, hogy nagyon a határon táncolunk."

Lagouranis szerint itt már mindenki érezte, hogy élesben mennek a dolgok, de mivel senki nem vonta kétségbe a hadsereg tanításainak szentségét, ezért maguk próbáltak valamilyen határvonalat meghúzni a jogszerű és jogszerűtlen, épp ezért megengedhetetlen módszerek között. Néhány hónap lélekölő frontvonali munka után azonban már semmi szükségét nem érezték ennek sem és beállt a teljes káosz, az értékrendek és a józan megítélés teljes összeomlása. Így mesélt erről: "Ahogy mondtam, Moszulban kutyákat vetettünk be, lázt idéztünk elő a foglyoknál, megvontuk tőlük az alvást, elszigeteltük őket, manipuláltuk az étrendjüket. Tudod, ez mind kínzás, még a hadsereg harctéri kézikönyve, a hadsereg tanításai és a Genfi Egyezmény szerint is."

De legsúlyosabb lecsúszás még hátra volt. "Talán Észak-Babel volt az a hely, ahol a legközvetlenebbül szembesülhettem a kínzásokkal. Ez 2004 augusztusa és októbere között, szóval jóval az Abu Graib-i botrány kirobbanása után volt. Ekkor már nem alkalmaztunk kemény módszereket a börtönökön belül, de egy tengerészgyalogos egységgel dolgoztam... Sokkal rosszabbak voltak, mint bármi, amit addig börtönökben láttam. Csontokat törtek. Balták fejével ütötték az emberek lábát. Megégették őket. Ja, csináltak pár tényleg kemény dolgot."

"Mivel ez már az év vége felé volt, én már tulajdonképpen minden durvább módszert feladtam, úgyhogy inkább megpróbáltam ezeknek az embereknek a bizalmába férkőzni, azt mondtam, segítek nekik kijutni innen, amiből egy szó sem volt igaz" - mesélt a helyzet változásáról. Hiába írt azonban a hónapok során több jelentést az általa tapasztalt kínzásokról, visszaélésekről, annak alig találta nyomát, hogy ezeket az eseteket bárki kivizsgálta volna.

Lagouranis a történtek után jó egy évvel sem talált magyarázatot arra, mit miért tett: "Minket a Genfi Egyezmény hadifoglyokra vonatkozó szabályinak megfelelően képeztek ki a kihallgatásokra... Senki nem kényszerített rá bennünket, hogy bármilyen határt átlépjünk. Úgyhogy továbbra sem tudom, miért hagytam, hogy a hadseregben kapott kiképzésem, a józan megítélés és saját morális értékrendem ellenére cselekedjek. Mégis így tettem. Egyszerűen csak nemet kellett volna mondanom."