Újabb településeket fenyeget az árvíz Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Ausztráliában újabb települések kerülhetnek víz alá a keleti partvidéken pusztító árvíz miatt. A rendkívüli esők miatt léptek ki a folyók a medrükből. Tavaly november óta tizenegy ember halt meg az áradások miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb településekre törhet be az árvíz Ausztrália keleti partvidékén. A Brisbane-től nyugatra fekvő Dalby lakóit kitelepítették, mert újra fenyegeti az áradat a várost, ahonnan már két hete visszavonult a víz.

Gympie főutcáját iszapos víz árasztotta el újra, korábban már ott is elvonult az áradat. Toowoomba rendőrsége azt próbálja kideríteni, hogy elsodort-e valakit az árhullám, mert egy videofelvételen látható egy férfi, aki egy fába kapaszkodik, miközben a hömpölygő áradat autókat tol egymásra, illetve le az útról. Egy szemtanú arról számolt be, hogy legaább 15 autót ragadott magával az áradat, néhány járműben emberek is ültek, de nekik később sikerült kimenekülni a járműből.

Az előrejelzések szerint további eső várható - írja a BBC. A szakemberek szerint a mostani áradás nem olyan heves, mint amely az elmúlt hetekben volt, amikor egész városok kerültek víz alá, és akkora belső tenger keletkezett, mint Németország és Franciaország területe együtt.

November óta tizenegy ember halt meg az árvíz miatt Ausztráliában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!