Ne a szád, a kezed járjon, ha Londonban akarsz munkát!

Vágólapra másolva!
Jó angol, speciális tudás és eltökéltség kell a boldoguláshoz Nagy-Britanniában a válság alatt ott szerencsét próbáló magyarok szerint, de az sem árt, ha az ember mindig tudja, miért hozza az áldozatokat, például amikor tanárként éppen csirkéket olt egy farmon. Egy kicsit lejjebbről kell kezdeni, mint itthon, de cserébe Londonban ott van az egész világ.
Vágólapra másolva!

"London annak való, aki szereti a pörgést és a nyomulást. Meg lehet találni a nyugit is, de nem az a jellemző a városra" - mondja Petrovics Péter informatikus-üzletember, az iWiW egykori többségi tulajdonosának, a Virgo Sytems Kft.-nek az alapítója. Péter London Islington kerületében bérel harmadmagával egy házat néhány száz méterre a Canonbury Square-től - ahol egykoron George Orwell is lakott -, miután fél évet töltött egy lepusztult bayswateri házban.

"Miután kiszálltam az iWiW-ből, illetve a Virgo Systemsből, és a következő vállalkozásom nem annyira jött be, tudtam, hogy továbbra is IT területen akarok vállalkozni, de nem Magyarországon. A magyar piac kicsi, ezért két ország, Nagy-Britannia és Amerika jöhetett szóba. Végül London lett, mert oda egyszerűbb volt kijutni, és mert szeretem a várost" - mondja Péter, aki 2010 őszén költözött Londonba, és jelenleg a ThoughtWorks nevű IT tanácsadó cégnél üzleti elemző és projektvezető.

A Canonbury Road-i házban Péter egyik lakótársa, Petravich Miklós, aki szintén IT-területen dolgozik. Három hetébe telt, mire munkát talált user interface designerént. "A londoni munkakeresésnél lényeges, hogy jó angoltudásra és finom nyomulásra van szükség. Nem árt egy kis bizniszszemlélet: te magad is egy termék vagy. A munkáltatók itt sokkal jobban kalkulálnak a pénzzel, hogy mekkora költséget jelentesz majd, illetve mekkora hasznot tudsz nekik termelni. London egy pörgős és nyomulós hely, és saját magad marketingelése nem áll meg az állás elnyerése után sem. Nem lehet belesüppedni a fotelbe" - mondja Miklós, aki először az S3 nevű munkaerő-közvetítő belső webes csapatában kapott munkát, jelenleg pedig a Talis Education nevű cégnél dolgozik. "Otthon sem kerestem rosszul, de itt háromszor annyit keresek" - teszi hozzá.

Kell a speciális tudás és a jó angol

Speciális tudással tehát elég könnyű munkát találni. Rácz Éva kémia-biológia szakos tanárként végzett az ELTE TTK-n, 5 év tanítás után az Országos Kémiai Intézetben helyezkedett el, ahol uniós vegyianyag-szabályozásban adott tanácsokat. Tavaly ősz óta az észak-angliai Harrogate-ben végzi ugyanezt a munkát a Belzona nevű cégnél. "Ha valaki ki akar jönni, fontos, hogy előtte döntse el, mit is akar. Legyen nagyon speciális tudása, és hozzá magas szintű angolnyelv-tudása. Ha valaki amolyan általános állást akar, amire sokan pályáznak ekkora munkanélküliségben, az reménytelen, legalábbis itt vidéken. Abban a négy hónapban, amíg kerestem a végzettségemnek és a tapasztalatomnak megfelelő munkát, olyan alkalmi állásokból éltem, mint a takarítás, a csomagolás és csirkék oltása egy farmon. Ez utóbbinál éreztem azt, hogy ennél már tényleg nincs lejjebb" - mondja Éva.

A túléléshez persze nemcsak tudás kell, hanem az elszántság is. "Fontos, hogy aki ki akar jönni, annak legyenek reális céljai, legyen képes korrigálni, és viselje el, hogy egy kicsit lejjebbről kell kezdenie, mint otthon. Londonban iszonyú kompetitív minden terület, de a londoni álláspiac nagyon pörög, és egy rakás lehetőség van" - mondja Péter.

Forrás: AFP



Bádonyi Bogi 24 évesen, 2011 májusában költözött ki Londonba. A londoni életre tudatosan készült: miután lediplomázott a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus és hotelmenedzsment szakán, másfél évig recepciósként dolgozott a szegedi Tisza Hotelben, majd mikor tavaly májusban kiköltözött Londonba, egy hét alatt talált recepciós munkát. "Volt, hogy naponta akár 50 önéletrajzot is elküldtem a Caterer.co.uk-n, így már az első héten lett majdnem 15 interjúm, a hét végére pedig meg is kaptam az állást a Royal Automobile Clubban, ahol azóta is dolgozom ötször annyiért, mint otthon."

Bogi szerint ha valaki Londonban akar boldogulni, akkor gürizni kell, iszonyú nagy áldozatokat hozni, ami csak úgy fog menni, ha az ember tudja, mit akar, és melyik területen. Cserébe viszont megérzi a hatalmas szabadságot is, hogy minden csak rajta múlik.

Fárasztó, intenzív, és nehéz káromkodni

"A nagy szabadság mellett London hosszú távon fárasztó is lehet, ugyanis nagyon sűrű és intenzív hely, ahova általában azok jönnek, akik karriert akarnak építeni, vagyis eleve nem akarnak túl sok időt szánni az emberi kapcsolatokra. Én ezért úgy látom, nehezebb egy ilyen közegben tartós kapcsolatokat kialakítani. Nem biztos, hogy ezt mindenki bírja" - mondja Miklós.

Forrás: AFP



A nagy rohanást azonban elviselhetővé teszi, hogy az udvariasság a mindennapi érintkezésekben szinte kötelező, ráadásul a briteknél szinte udvariatlanságnak számít, ha valaki nem együttműködő.

"Ami nagyon tetszik a brit kultúrában, az a fair play az emberi viszonyokban. Én elsősorban a vidéki Angliát látom, Lancashire-ben meg Yorkshire-ben mozgok, de ott nem találkoztam modortalan emberrel. A folyamatos udvariasság egy idő után azonban zavaró, mert nem mindig érzem őszintének. De azt látom, megpróbálnak a lehető legkorrektebbül viszonyulni egymáshoz az emberek a néha már-már erőltetett udvariasságon túl. Akikkel viszont nem csak alkalmilag érintkezem, azoknál néha hiányzik az őszinte emberi indulat. Jó a nagy korrektség, meg a kiszámíthatóság, de nem érzem, hogy káromkodhatnék egy jót a munkahelyemen" - összegezte véleményét a britekről Éva.

Nem illik negatívnak tűnni

Hasonlóan látja Miklós is. Szerinte is zavaró a brit kultúrában a nagyon erős konvenció a folyamatos pozitív hozzáállásra, ugyanis így nehéz megállapítani, mi bajuk van az embereknek. "Magamra is nagyon kell figyelni, mert könnyen nyersnek vagy negatívnak tűnhetek az angolok szemében."

Péter szerint a legszembetűnőbb különbség a brit és a magyar mentalitás között a már említett együttműködő viselkedés. "Ez egy iszonyú mély alapállás az angolszász kultúrában. Magyarországon is létezik, de itt Angliában talán amiatt, hogy ez a kultúrában mélyen gyökerező érték, sokkal magasabb szintű. Ez a szellemiség folyamatosan jelen van, és megkönnyíti a mindennapi életet. Például abban is, hogy mindenki szolgáltat. Szolgáltatnak a hivatalok, szolgáltat az önkormányzat, az adóügyeket egy e-maillel elintézed. A bürokrácia nem arra van kiépítve, hogy csalni akarsz. E miatt sokkal egyszerűbb egy csomó dolog. Nem szívatják a becsületes 99,9 százalékot a potenciális 0,1 százalék csaló miatt."

A görcsölésre hajlamos magyaroknak jót tesz London

A mindennapi élet zökkenőmentessége által okozott jó érzést csak fokozza az ezerarcú London bőséges programkínálata. A helyiek szerint akár évekig is el lehet járni szórakozni és kulturálódni úgy, hogy az ember nem tér vissza ugyanazokra a helyekre.

Forrás: AFP



"Színház, koncert, kiállítások, de tévedtem már be véletlenül az éves képregényalbum-rajzoló pályázat döntőseinek gálaestjére is. És mivel nagyon szeretek főzni, számomra külön öröm, hogy a legutolsó sarki fűszeresnél is a világ szinte bármely nemzetének ételéhez kapok hozzávalókat. Ráadásul az egészséges, illetve nem egészséges ételek között nincs akkora árkülönbség mint Magyarországon" - magyarázza a mindennapok örömeit Takács Ivett, akinek bölcsész- és közgazdászdiplomáival szintén viszonylag egyszerű volt munkát találni másfél hónap alatt, így most a HSBC banknál belső tanácsadással és folyamatátszervezéssel foglalkozik.

A kint élők szerint a londoni létet egyszer biztosan ki kell próbálni, mert a városnak millió arca van, és mindenki megtalálhatja benne az ízlésének megfelelő dolgokat. "London Európa fővárosa. Itt tényleg mindent megtalálsz, egyszerűen úgy érzed, hogy az egész világ Londonban van" - vallja Miklós, aki szerint a depresszióra és a görcsölésre hajlamos magyaroknak különösen jót tesz, ha 2-3 évet lehúznak külföldön. "Ha képes az ember 2-3 évet egy másik kultúrában eltölteni, a sajátját kívülről tudja majd nézni. A rengeteg új behatásnak köszönhetően pedig sokkal magabiztosabb és nyitottabb lesz" - teszi hozzá Miklós, akinek felüdülés volt a város a magyarországi viszonyok után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!