Egy képviselő törött orra bánta a heves parlamenti vitát, amely a török igazságügyi reform vitáját kísérte. Az egész éjszakán át tartó, verekedésbe torkolló vita után a török parlament végül elfogadta azt a törvényt, amely nagyobb befolyást bizotsít a kormánynak a bírák és államügyészek kinevezésében. A verekedésben több tucatnyi képviselő részt vett, azt az ellenzéki politikust, akinek beverték az orrát, kórházba kellett szállítani.
A török bírák és ügyészek legfelsőbb tanácsa korábban alkotmányellenesnek minősítette a törvénytervezetet, ennek ellenére végül simán megszavazták 210-28 arányban a parlamentben. Az elvileg független testület feladata a belső fegyelmi ügyek intézése, valamint a bírák és ügyészek kinevezése, illetve a döntés az előmenetelükről. A most elfogadott törvény az új bírák és ügyészek kinevezését az igazságügy-miniszter jóváhagyásához köti.
Az ellenzék szerint a kormány a testület jogainak a szűkítésével és az igazságügyi miniszter jogkörének a bővítésével meg akarja megfojtani a korrupciós ügyekben indított vizsgálatokat, amelyek egyebek között három miniszter fiai ellen is folynak.
Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök "bírói puccsnak" minősítette a tavaly december 17-én kezdődött szerteágazó, a kabinet számos miniszterét is érintő korrupciós vizsgálatot, és válaszul a nyomozásban részt vevő rendőri és igazságügyi szervek tisztségviselőinek százait mozdította el posztjukról és a bírói kinevezések feletti ellenőrzés szigorítása is része a visszavágásnak. A minap az internet ellenőrzését szigorító törvénymódosításokat fogadtak el a parlamentben az abszolút többséggel rendelkező Igazság és Fejlődés Pártjának képviselői.
A kormányfő tábora szerint a korrupciós eljárások mögött a jelenlegi kormányfő szintén vallási-konzervatív elveket valló ellenlábasa, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen iszlamista hangütésű hitszónok áll, akinek jelentős a befolyása a török bíróságokra és a médiára. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa korábban elítélte a törvénytervezetet.
Törökországban március 30-i helyhatósági választásokat, augusztusban pedig elnökválasztást tartanak.