Max Schmeling, a legnagyobb német bokszoló, aki nem akart a nácik kedvence lenni

119 éve, 1905 szeptemberében született a német sporttörténelem egyik és a német ökölvívás legnagyobb alakja, Max Schmeling. Teljes nevén Maximilian Adolph Otto Siegfried Schmeling a 100. életévében, 2005-ben halt meg, máig a német sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, aki a nácik kedvence lehetett volna, de a történelem végül másképp alakult. Legendás meccsei voltak a másik akkori nagy világhatalom, az Egyesült Államok fekete ökölvívójával, Joe Louisszal, amibe akkoriban a kelleténél sokkal többet beleláttak, de a várakozásokkal ellentétben legendás barátság alakult ki a két sportember között. Nem meglepő, hogy Max Schmeling nem mindennapi élete a filmkészítőket is megihlette.

Ha nagyon párhuzamot szeretnénk vonni, akkor Max Schmeling olyan alakja volt a német ökölvívásnak, mint Papp László a magyarnak. Egyszerű családból származó, ám céltudatos munkával felkészülő sportemberként jutottak fel mind a ketten a csúcsra. Papp Laci háromszor (1948, 1952, 1956) lett olimpiai bajnok, majd a hivatásosok táborába átlépve profi Európa-bajnoki címet szerzett 1964-ben. Olimpiai babérokkal Schmeling nem büszkélkedhetett ugyan, ám neki megadatott az, amitől a vaskalapos magyar sportvezetés megfosztotta Papp Lacit: megmérkőzhetett súlycsoportja profi világbajnoki címéért.

Max Schmeling a émetek egyik legnagyobb ikonja
Fotó: STAFF / AFP

 

Max Schmeling úgy lett világbajnok, ahogy előtte senki

Max Schmeling Klein Luckowban, egy akkor még porosz tartományban született, az ökölvívással tiniként ismerkedett meg, amikor az édesapja elvitte, és megmutatta neki a Jack Dempsey és Georges Carpentier közötti nehézsúlyú bajnoki meccs felvételét, ekkor pedig meg is pecsételődött a sorsa. Schmeling bokszolni kezdett, 1924-ben pedig már német amatőr bajnok volt, ami után szinte azonnal profinak állt.

Schmeling kicsit óvatosabb, megfontolt stílusban bokszolt, de ez bevált neki, hiszen első huszonhárom mérkőzéséből tizenhetet megnyert, tizenhármat kiütéssel. 1925-ben Dempsey-vel is bokszolhatott, amikor az amerikai európai turnéra indult. 

Schmeling ma már hihetetlennek tűnő tempóban tudta le a meccseket, 1926-ban azaz 21 évesen már a 24. profi meccsét vívta,

amin német félnehézsúlyú bajnok lett. 1926. augusztus 24-én Schmeling az első, Németországban élőben közvetített bokszmeccsen Fernand Delarge ellen Európa-bajnok lett. Schmeling később mindkét címét megvédte, majd a Franz Diener elleni pontozásos győzelemmel megszerezte a német nehézsúlyú bajnoki címet. Ezt követően úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban nagyobb mérkőzéseket és nagyobb pénzdíjakat próbál kiharcolni.

Schmeling szinte ismeretlenként érkezett Amerikába, nem kapott túl sok lehetőséget és sokan a szemére vetették, hogy nevenincs európai bunyósok ellen rakta össze az eredménylistáját. Nagyot változott a helyzet, amikor Joe Jacobs lett a menedzsere, aki a Madison Square Gardenben hozott össze meccset új védencének. Joe Montét a nyolcadik menetben ütötte ki, majd két további siker után következett a Johnny Risko elleni meccs. 1929. február 1-jén Schmeling négyszer is padlóra küldte Riskót, a bíró végül a kilencedik menetben megállította a küzdelmet, a The Ring magazin pedig később az év meccsének minősítette az összecsapást.

Joe Louis és Max Schmeling a kettjük második meccse előtti mérlegelésen
Fotó: AFP

Ezt követően a Yankee Stadionban tizenöt menetes meccsen, pontozással legyőzte a spanyol Paulino Uzcudunt, majd a visszavonult világbajnok, Gene Tunney megüresedett trónjáért már ő csaphatott össze a veterán Jack Sharkey-val. 

1930. június 12-én, a Yankee Stadionban, a „kontinensek csatája” néven hirdették meg a meccset, aminek furcsa vége lett. 

A negyedik menetben Schmeling padlót fogott, de Sharkey mélyütéssel küldte földre ellenfelét, ezért diszkvalifikálták. 

Először nyerte meg a nehézsúlyú világbajnoki címet valaki szabálytalanság miatt.

Harminchárom év után Schmeling lett az első európai születésű bokszoló, aki megnyerte a nehézsúlyú világbajnoki címet, és egyben az első német, akinek ez sikerült.

Schmeling a siker után nem kapta meg a várt elismerést, sokan lefitymálták azért, mert így nyert világbajnoki címet. Ráaggatták a „mélyütéses bajnok” címet,  legtöbben egy Sharkey elleni visszavágót vártak volna, de ő Young Stribling ellen állt ki, akit 15 menetben legyőzött. 1932. június 21-én mégis összejött a visszavágó, akkor Sharkey egy rendkívül vitatott megosztott döntéssel nyerte meg a meccset és a világbajnoki címet, de sokan ekkor ismerték el Schmeling igazi nagyságát, miután a döntéshozók „kirabolták”.

 

Világok harca Joe Louis ellen

Legemlékezetesebb meccsét 1936 júniusában az akkor még veretlen amerikai Joe Louis ellen vívta, szintén New Yorkban. Joe Louis kilenc évvel volt fiatalabb ellenfelénél, az alabamai Lafayette-ben született. Schmeling 48 győzelemmel és hét vereséggel várta az összecsapást, 31 évesen a nehézsúlyú mezőnyben már öregnek számított. Tökéletes ellenfélnek tűnt a veretlen, feltörekvő, keményen ütő amerikai fenomén számára.

Schmeling tudatosan felkészült az amerikai harcmodorából és ütéseiből. Meg is találta Louis védelmének gyenge pontját, látta, hogy az amerikai balkezes ütései után egy pillanatra lecsúszik a fedezéke és ezt használta ki jobbos ütéseivel és a 12. menetben egy ütéskombinációval megrendítette, majd egy erőteljes jobbhoroggal padlóra küldte ellenfelét, aki föl sem tudott kelni. Schmeling indiántáncot járt örömében a ringben - de csak néhány másodpercig. Utána odarohant a földön heverő Louishoz - akit már edzője és a mérkőzésvezető próbált magához téríteni -, hogy megtudakolja, nem szenvedett-e komoly sérülést.

Az esélyek és a világviszonok ellenére a két sportolóból barát lett
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A nácik igyekeztek kiaknázni népszerűségét, de ő mindvégig távolságtartó maradt a rezsimmel szemben. Joseph Göbbels nyomására sem volt hajlandó elválni cseh feleségétől, Anny Ondra filmszínésznőtől, sem pedig megválni zsidó származású menedzserétől, Joe Jacobstól. Bár Schmeling nem támogatta a nácikat, és soha nem lépett be a pártba, nem tudta kikerülni őket. Náci tisztelgést mutatott a ringben, miután Münchenben legyőzte az amerikai Steve Hamast. Herman Göringgel többször ment vadászni, részt vett gyűléseken is, de 1938-ban, a németországi nagy antiszemita pogrom éjszakáján berlini lakásában rejtett el két zsidó fiatalt - ám erről az utókor csak évtizedekkel később szerzett tudomást. Schmeling legendás szerénysége nem engedte, hogy eldicsekedjék nemes tettével.

1937-ben Louis James Braddock ellen nehézsúlyú világbajnok lett, de kijelentette: „nem vagyok bajnok, amíg nem győztem le Schmelinget”. 1938. június 22-én a két bokszoló ismét összecsapott egymással.

Az amerikai közönség nagyon várta a meccset, ugyanis abban bíztak, hogy Hitler árja álmainak tud odabökni egy keményet Joe Louis.  Thomas Hauser boksztörténész 2007-ben azt írta: „Ez volt az első alkalom, hogy sok fehér amerikai nyíltan szurkolt egy fekete embernek egy fehér ellenféllel szemben. Az is az első alkalom volt, hogy sokan hallották, hogy egy fekete férfit egyszerűen csak amerikaiként emlegetnek.

„A fehér amerikaiak - még akkor is, amikor néhányan közülük még mindig lincselték a feketéket délen - arra számítottak, hogy én fogom kiütni Németországot” – mondta később a helyzetről Louis.

A meccs drámai, de rövid volt. Louis mindent beleadott a felkészülésébe, míg Schmeling nyilvánosan kijelentette, hogy nem látja, hogy az amerikai hogyan tudná kijavítani korábbi hibáit. A német tévedett. Louis már a kezdő gongszó után nekiesett Schmelingnek, háromszor is padlóra küldte, és már az első menetben kiütötte. A küzdelem mindössze két percig és négy másodpercig tartott.
„Most már bajnoknak érzem magam” - mondta Louis, aki rekordot jelentő, 25 alkalommal védte meg a címét. Sokan őt tartják a valaha élt egyik legnagyobb profi bokszolónak.

Visszatekintve szinte örülök, hogy elvesztettem azt a meccset

 - mondta Schmeling 1975-ben. „Képzeljék csak el, ha győzelemmel tértem volna vissza Németországba. Semmi közöm nem volt a nácikhoz, de adtak volna egy kitüntetést.”

Louis és Schmeling a második világháború befejeztével újra találkoztak, és barátok lettek, akiket örökre összekötött a rivalizálásuk. Amikor Louis - profi pályafutása lezárása után - nehéz anyagi körülmények közé került, Schmeling éveken át pénzzel is támogatta egykori riválisát. Louis 1981 áprilisában, mindössze 66 éves korában halt meg. Schmeling a koporsóvivők között volt.

 

Schmeling igazi legenda lett

A Joe Louis elleni vereség után a nácik már elkerülték Schmelinget. A háború alatt besorozták, a Luftwaffénál szolgált és ejtőernyősnek képezték ki. 1941 májusában részt vett a krétai csatában, ahol a csata első napján megsebesült a jobb térdén. Felgyógyulása után elbocsátották az aktív szolgálatból, miután sérülése miatt orvosilag alkalmatlannak minősítették a szolgálatra. 1944-ben meglátogatta a németországi amerikai hadifogolytáborokat, és alkalmanként megpróbált segíteni a foglyoknak, hogy jobb körülmények között lehessenek.

Max Schmelig a 90. születésnapjára alkotott jótékonysági emlékéremmel
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

1945 elején már a német tiszti étkezdékben bemutató mérkőzéseket tartott, a háború után pedig Hamburgban telepedett le, ahol 1947-ben pénzszűkében a visszatérésén dolgozott. Öt mérkőzésre még kesztyűt húzott, hármat meg is nyert, majd 1948 októberében végleg visszavonult.

• Schmeling az 1950-es évek elején sikeres vállalkozásokba kezdett, majd a Coca Cola németországi visszatérésének arca lett. Hamarosan saját palackozó üzeme lett, és vezető pozíciót töltött be a vállalaton belül, jó módban élt egészen a haláláig. Schmeling 1992-ben lett a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokának tagja. Noha 1996-ban, a róla elnevezett berlini sportcsarnok avatásán jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, nagyon készült a 100. születésnapjára. Ez azonban nem adatott meg neki: 2005. február 2-án hunyt el. Németországban szobrot állítottak neki, könyv jelent meg róla és több film is készült az életéről.