Az Európai Unió beutazási tilalmat rendelt el 13 orosz és 8 krími tisztségviselővel szemben, illetve rendelkezett a pénzeszközeik befagyasztásáról, írja a BBC. Az intézkedések azok ellen irányulnak, akiknek szerepük volt a Krím félsziget Oroszországhoz való csatlakozásában. A szankciókról az uniós külügyminiszterek állapodtak meg hétfői tanácskozásukon.
Az Amerikai Egyesült Államok is bejelentette, hogy befygasztja krími válságért felelős orosz és ukrán vezetők számláit. A hét érintett között van Szergej Akszjonov krími miniszterelnök, Dmitrij Rogozin orosz kormányfő-helyettes és Valentina Matvijenko, a moszkvai törvényhozás felsőházának vezetője is.
A NATO sem ismeri el a népszavazás kimenetelét, mert a referendum körülményei önmagukban is hiteltelenné tették az eljárást. A népszavazásra sietve, katonai intervenció közepette került sor, a médiát manipulálták, és nem volt lehetőség semmilyen szabad vita lefolytatására. "Az úgynevezett referendum aláássa az ukrajnai válság politikai megoldására irányuló erőfeszítéseket" – áll a NATO közleményében.
A NATO felszólította Oroszországot, hogy szüntessen be minden katonai tevékenységet Ukrajnában.
Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral tárgyalt Andrii Descsica ukrán külügyminiszterrel, aki azt mondta: kormányát nagyon aggasztja az ukrán-orosz határtérségben tapasztalható nagy arányú orosz csapatösszevonás. Az ukrán fél ezért különböző felszerelésekre tartana igényt, de nem kívánja a NATO katonai jelenlétét az országban.
Kijev szerint egész Ukrajnában lehetővé kellene tenni az EBESZ megfigyelőinek tevékenységét – beleértve a Krím félszigetet is.