Nem nagyon hisz a NATO Putyin szavainak

Vágólapra másolva!
Óvatos szkepticizmussal reagált Vlagyimir Putyin csütörtöki krími nyilatkozatára Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, aki arra emlékeztetett, hogy az orosz elnök korábbi békülékeny hangvételű üzeneteit azoknak ellentmondó tettek követték Moszkva részéről.
Vágólapra másolva!

Rasmussen Norvégiában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ha Putyin beszéde egy őszinte próbálkozás az ukrán válság enyhítésére, azt melegen üdvözli. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a múltban a hasonló nyilatkozatokat nem követték tettek Moszkva részéről.

"Pont ellenkezőleg: azt látjuk, hogy Oroszország továbbra is csapatokat állomásoztat az ukrán határ mentén, azt látjuk, hogy Oroszországból a határon át fegyverek és harcosok érkeznek Kelet-Ukrajnába, azt látjuk, hogy Oroszország aktívan támogatja az ukrajnai fegyveres szeparatistákat" - mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Putyin néhány órával korábban a Moszkva által márciusban Ukrajnától annektált - Kijev és a nemzetközi közösség döntő többsége által továbbra is ukrán területnek tartott - Krím félszigeten azt mondta: Oroszország minden tőle telhetőt megtesz, hogy a lehető leggyorsabban véget érjenek a harcok Ukrajnában. Azt is hangoztatta, hogy Moszkva nem akar konfliktust a külvilággal.

Az orosz elnök ugyanakkor azt is leszögezte: Moszkva nem hagyhatja, hogy a külvilág "lekezelően vagy kioktatóan viselkedjen vele". Egyúttal azt is bejelentette, hogy Moszkva fejleszteni fogja krími katonai jelenlétét, és harcászati egységet fog létrehozni a félszigeten.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!