Adel Defilaux kávézót üzemeltet Londonban. Ő maga Franciaországban született, és muszlim, de nem ért egyet a terrortámadásokkal, a vérengzéssel. Szimpátiája jeléül, akárcsak sokan mások, a kávézó előtti reklámtáblára írta, hogy „Je Suis Charlie”, vagyis „én vagyok Charlie”.
Kedden azonban egy meglehetősen nyugtalannak látszó muszlim férfi lépett a kávézóba, és kihasználva, hogy egyedül maradt a tulajjal, szidalmazni kezdte a férfit. Az agresszív vendég azt követelte, hogy azonnal távolítsák el a feliratot,
mert különben komoly nagy baj lesz
A betolakodó azonban emberére talált a kávézó tulajdonosában, aki vitába szállt a vendéggel, és elmagyarázta, hogy szerinte nem helyes embereket legyilkolni azért, mert végzik a munkájukat. A 32 éves üzletvezető még azt is hozzátette, hogy ennek a magatartásnak nem sok köze van a valódi iszlámhoz.
Ezen a ponton azonban tónust váltott a betolakodó, és üvöltözni kezdett. Azt kiabálta, hogy a párizsi újságírók mind megérdemelték a halált, és azok is megérdemlik, akik támogatják őket. A félreérthetetlen utalás hallatán a boltos azonnal rendőrt hívott, ám mire azok kiérkeztek, a muszlim vendég kereket oldott. A londoni rendőrség keresi a fenyegetőt.