Perre készül a Charlie Hebdo ellen egy szaúdi vallási szervezet. Az Iszlám Együttműködés Szervezete azért szándékozik beperelni a francia szatirikus lapot, mert lerajzolták Mohamed prófétát. „Idióta lépés, ami megfelelő jogi intézkedésért kiált” - minősítette a lap szerdai számának címlapját Ijád Madáni, a szaúdi székhelyű szervezet vezetője, korábbi szaúdi kulturális miniszter.
Már vizsgálják az európai és francia törvényeket, hogy milyen jogi alapon tudnának fellépni a lap ellen. „Nem szabad, hogy gyűlöletbeszéddé alakuljon, másokat megbántson a szólásszabadság.
Épelméjű ember - függetlenül attól milyen tant, hitet vagy vallást követ – nem tűrheti, hogy nevetségessé tegyék hitét”
– idézte az Independent brit lap a szaúdi politikust.
Az 1969-ben alapított Iszlám Együttműködés Szervezetének 57 muszlim ország a tagja. A szervezet célja, hogy fellépjen az iszlám hit követőinek érdekében.
A Charlie Hebdo szerkesztőségében másfél hete történt vérengzés hullámai még nem csitulnak. Iránban betiltottak egy lapot, mert a címlapján hozta a „Je Suis Charlie” (Charlie vagyok) jelszót, amit a merényletet elítélő tömegek vallanak magukénak. Nigerben keresztény templomokat gyújtogattak a lap Mohamed-ábrázolása miatt tüntetők.