Hősnek nevezi Bowie-t a német külügyminisztérium

Vágólapra másolva!
A berlini fal ledöntésében nyújtott segítségéért mondott köszönetet a világsztárnak a német külügyminisztérium. Egy videót is csatoltak a Twitter-bejegyzéshez.
Vágólapra másolva!

"Viszontlátásra, David Bowie! Már a hősök között vagy. Köszönjük, hogy segítettél ledönteni a falat!" – írta Twitter-oldalán a minisztérium. A bejegyzéshez egy videót is csatoltak: a zenész Heroes című slágerét adja elő.

Michael Müller berlini polgármester hétfőn elmondta, a Heroes az akkor kettéválasztott város himnuszává vált, és a szabadság utáni vágyát fejezi ki. "A berliniek nemcsak a zenei géniuszt, hanem híres polgártársukat is gyászolják" – tette hozzá Müller.

Bowie az 1970-es évek végén élete egyik legkreatívabb időszakát élte Nyugat-Berlinben. A legendás Hansa Studióban rögzítette a Low és a Heroes című albumait.

Ezt írta a Facebook-oldalán Tim Renner berlini kulturális államtitkár. "Bowie kiválóan bizonyította, hogy az embernek akkor is lehet stílusa, ha az ár ellen úszik. Herbert von Karajan óta valószínűleg David Bowie a legjelentősebb Berlinhez köthető zenész, akit elveszítettünk" – tette hozzá Renner.

Bowie Berlint "a korlátlan lehetőségek városaként" emlegette.

David Bowie brit rockzenész 69 éves korában, vasárnap hunyt el. Az énekes-dalszerző és producer a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát. Rákbetegségben halt meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!