Bíróság elé állítják az IMF vezetőjét
![IMF, World Bank, Világbank, Christine Lagarde](https://cdn.origo.hu/2023/12/5zkdK-NUyOlpyfXmF1PUnnqK6gMn4iPi4gBeuM0SMUo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3NmY0ZWU1ODRiMDRiMDE4ZTBmNWIyZmRkMTcyMTRk.webp)
Lagarde ellen az a vád, hogy „hanyagságot” követett el még francia pénzügyminiszterként a Tapie-ügyben – emlékeztetett a BBC.
Az IMF vezérigazgatója ellen 2014-ben indult hivatalos vizsgálat. Decemberben fellebbezte meg egy alsóbb szintű bíróság döntését, és a várakozások szerint a mostani ítélet ellen is felülvizsgálati kérelemmel fordul majd egy olyan különleges testülethez, amely a miniszterek ügyeiben ítélkezik.
Lagarde pénzügyminiszter volt Nicolas Sarkozy kormányában 2008-ban, amikorra az ügy visszanyúlik.
Bernard Tapie marseille-i üzletember és több más személy ellen csalás és hűtlen kezelés vádjával indított eljárást az ügyészség az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli szövevényes ügyben.
A francia állam 2008-ban összesen 403 millió euró kártérítést fizetett Tapie-nak. A gyanú szerint Christine Lagarde Nicolas Sarkozy nyomására fordult a választott bírósághoz annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le a 15 éve tartó pereskedést, és Tapie gyorsabban hozzájusson az államtól követelt kártérítéshez.